Belföld, Hírek

4.5 milliárd forintból rakják helyre Tiborcz István kastélyát.

 
2019 első negyedévére 4,5 milliárd forintból újul meg a Tiborcz István, miniszterelnöki vő cége által tulajdonolt turai Schossberger-kastély – írja a 444.
 
 
A műemléki védettség alatt álló épületet a BDPST Zrt. hozza majd rendbe, kívül-belül a jövő év elejére.
Tiborcz cégének a talajvíz-szigeteléssel és a tetőszerkezet rendbehozatalával már nem kell bajlódnia, azokat már korábban elvégezték, de a két éve az összeomlás szélén álló épülethez terjedelmes, műemlék státuszú kastélypark is tartozik, amit szintén helyre kell pofozni.
Tóth Judit, a BDPST Zrt. vezérigazgatója az erről szóló közleményben így írta körül a beruházást:

„A turai Schossberger-kastély rekreációs funkciókkal gazdagodik, egy 19 vendégszobával rendelkező rendezvényközpontként üzemel majd, ahol akár esküvők és kulturális programok is szervezhetőek.”

 
 
Aggódni azonban nem kell, „az egyedülálló kastélypark előre meghatározott nyílt napokon” a földi halandók számára is látogatható lesz majd, természetesen „a vendégek zavarásának elkerülésével”.
A 444 emlékeztet, hogy Tiborcz István elég sokáig titkolni próbálta, hogy idén minősített többséget szerzett a BDPST Zrt.-ben, ami aztán megvásárolta Mészáros Lőrinc magántőkealapjától az Appeninn Holding Zrt. 20,59 százalékát, és így először került nyíltan is Mészáros-vagyon Orbán Viktor családjához.
 
 
forrás: alfahir.hu
 



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?