Belföld, Hírek

Tömegekre számítanak a korlátozások idején a Balatonnál

Az üdülőövezetbe érkezőket arra kérik, intézzék el ügyeiket és a bevásárlást lakóhelyükön.

 

 

 

 


Felhívást intézett a Balatonhoz érkezőkhöz a Balatoni Szövetség elnöke, Lombár Gábor. Azt kéri, hogy az ingatlanjaikhoz érkezők lakóhelyükön intézzenek ügyet, vásárlást, mert a térség már így is leterhelt, írta a Sonline.

A tavaszihoz hasonló tömegre számít a Balatoni Szövetség a koronavírus-járvány hétfőn életbe lépő korlátozásai miatt.

Számítunk arra, hogy a március 8-tól érvénybe lépő megszorítások miatt is rengetegen érkeznek a Balatonhoz, sőt már az elmúlt hétvégék is nyarat idéző tömegeket vonzottak a régiónkba. A járványhelyzet azonban most komolyabb az egy évvel ezelőttinél és a korábbi hetekénél is. A térség egészségügyi intézményei, orvosai is jobban le vannak terhelve, már csak a lakosság folyamatban lévő beoltása miatt is

– írta közleményében az elnök.

A korlátozások miatt az üdülőövezetbe érkezőket a térség önkormányzatai nevében arra kérte Lombár Gábor, vegyék figyelembe a jelenlegi körülményeket.

Amit lehet a lakóhelyükön intézzenek el, ott vásároljanak be, elkerülendő a helyi élelmiszerboltok, patikák zsúfoltságát, továbbá tartsák be maximálisan a kormány által elrendelt óvintézkedéseket

– fogalmazott Lombár Gábor.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?