Érdekes, Kvíz

Rengeteg sofőr elhasal ezen a rejtvényen – Az elsőbbségadás váltja ki a vitát

Ha valaki szeretne jogosítványt szerezni, az első és legfontosabb lépés, hogy részt vesz egy KRESZ oktatáson. Itt minden szükséges szabályt elsajátíthatnak az emberek, mellyel könnyebben tudnak majd a forgalomban vezetni, ha eljön az idő. A teszten belül számtalan esetet mutatnak be és vázolnak fel, amivel a valóságban találkozhatnak a sofőrök. Ha ezekre nem tudják a helyes választ, akkor előfordul, hogy balesetet okoznak.

 

 

 

Vannak olyan veteránok, akik évekkel, vagy akár évtizedekkel ezelőtt tették le a jogosítványt. A baj csak az, hogy az akkor megszerzett tudás bizony át tud alakulni valami egészen mássá, amit a köznyelv úgy hív: megszokás. Igen, sajnos nagyon sokan megszokásból vezetnek, mert csak egy-két útvonalat használnak, és ilyenkor nem figyelnek olyan alaposan a változásokra.

Például ha kikapcsolnak egy lámpát, vagy forgalmi rendet változtatnak, esetleg táblákkal jelzik a változást, akkor már komoly gondok elé néznek. Az emberek poénből, viccből nevezzük bárhogy, olykor odaülnek a számítógép elé és megnézik mire emlékeznek a KRESZ-ből. Meg kell vallanunk sokan elbuknak rajta, pont úgy ahogy ezen a rejtvényen is, amit mai posztunkban mutatunk be.

A rejtvény már egy ideje kering az interneten és már többen is megpróbálták megfejteni, olyanok, akik már elég régóta vezetnek. Ennek ellenére, nagyon sok emberen kifog, de vajon miért?

A feladvány első ránézésre egyszerűnek tűnik. Adott egy autó és egy busz. Mindkettőnek zöld jelzést mutat a lámpája, de a kocsi egyenesen, míg a busz balra kanyarodva akar tovább haladni. A kérdés egyszerű: Kinek van elsőbbsége?

 

Nagyon sokan azt a választ adták, hogy a busznak van elsőbbsége, mivel a piros színű autónak ott van az elsőbbségadás táblája. Viszont ez nagy tévedés! A megoldás voltaképpen nem a közlekedési lámpákban keresendő, hanem a táblákban.

A képen látható felállásban a vörös színű autó élvez elsőbbséget. Most valószínű azt a kérdést tetted fel, hogy “Miért?” A választ egy gépjármű oktató fedte fel. Elmondta, hogy az utakon úgynevezett hierarchia működik, ami a következő szerint alakul.

Első minden esetben a közlekedési rendőrök által kiadott jelzések, utasítások, majd jönnek a közlekedési lámpák színjelzései, ezután pedig a közlekedési táblák.

Lefordítva ez annyit tesz:

Ha a közlekedési lámpák üzemelnek, akkor a felettük lévő táblákat figyelmen kívül kell hagyni – ebben az esetben a kocsinak van elsőbbsége;

Ha nem üzemelnek a lámák, akkor viszont a közlekedési táblákra kell teljes mértékben hagyatkozniekkor azonban a busz haladhat el elsőként.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?