Belföld, Hírek

Orbán Viktor: legyőztük a harmadik hullámot

A járvány harmadik hullámát letörtük, lényegében le is győztük – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken, ezeket a mondatokat Facebook-oldalán is közzétette.

 

 

 

 


A beoltottak száma 4 898 866, ez azt jelenti, hogy a hétvégén minden emberi számítás szerint elérjük az ötmilliót. Ötmillió beoltott magyar, ez korszakhatár. Ez azt jelenti, hogy a járvány harmadik hullámát letörtük, lényegében le is győztük – osztotta meg a kormányfő a Kossuth rádióban elhangzott szavait.

 

A videóban elhangzik az is, hogy a felnőtt emberek több mint 50 százaléka Magyarországon be van oltva. „Egész Európában, azt hiszem, első vagy második legjobb eredmény. Ezért kellő szerénységgel, de azt tudjuk mondani, hogy Magyarország ma a járvány szempontjából védettebb és biztonságosabb ország, mint bármely nyugat-európai ország” – mondta.

Orbán Viktor reggel bejelentette, amint az oltottak száma eléri az ötmilliót a következő korlátozásokat oldják fel Magyarországon:

  • A kijárási tilalom megszűnik
  • Az üzletek kötelező zárási időpontja megszűnik
  • Eltörlik a közterületi maszkviselési kötelezettséget
  • Szabad a sport a közterületeken
  • A magán és családi rendezvények 50 főig tarthatóak
  • Lakodalmak 200 főig tarthatóak
  • A szállodákban, éttermekben családi rendezvények elkülönítve tarthatók
  • Zárt téri rendezvény továbbra is védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára tartható
  • Szabadtéri rendezvény 500 főig tartható, illetve ismét lehet tüntetni
  • Zenés, táncos rendezvények csak védettségi igazolványokkal látogathatók
  • A 18 év alattiak beoltva felnőtt kísérete nélkül is mehetnek például moziba

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?