Hírek

„Ami ezek után jött, azt senkinek nem kívánom” – Egy nap különbséggel vesztette el koronavírusban elhunyt szüleit Szilvia

Mindhármójukat kórházba kellett vinni a koronavírus miatt, ahol először az édesapja, másnap pedig az édesanyja haláláról értesítették Szilviát.

 

 

 

 


Drámai napokon van túl a hatvani Szilvia: a nő egy nap különbséggel veszítette el az édesanyját és az édesapját, akik a koronavírus áldozatai lettek.

A szüleivel élő nő elismerte: korábban túlzásnak tartotta az emberek félelmét, a maszk folytonos viselését, ám az elmúlt napok eseményei mindent megváltoztattak. Először a 75 éves édesapja lett rosszul, ám kezdetben azt hitték, csak az influenza ellen frissen beadott védőoltást érzi. A fájdalmai azonban nem csökkentek, sőt:

„Két nap múlva édesanyám is hasonló tünetekre panaszkodott – láz, végtagfájdalom, torokfájás –, és édesapám állapota is romlott, már alig tudott enni, fájt mindene. Újabb két nap múlva nálam az összes COVID-tünet jelentkezett, így anyukám értesítette a háziorvost, aki PCR-tesztet kért” – kezdte a Borsnak Szilvia, akinek apukáját a mintavétel után mentővel kellett kórházba szállítani.

„Nem akart menni, attól félt, már nem jut ki a kórházból. Másnap reggel újabb szirénázó mentő jött, akkor az édesanyámat és engem is bevittek” – folytatta a nő, akinek a szüleit az emeletre, az intenzív osztályra küldték, miközben ő lent lábadozott.

„Ami ezek után jött, azt senkinek nem kívánom. Mivel a nővérem tartotta a kapcsolatot az orvosokkal, ő értesített róla, hogy édesapám elhunyt. Még fel sem ocsúdtam,a mikor másnap újabb telefont kaptam: anyu is elment.”

Szilvia olyan sokkos állapotba került, hogy a testvérei sem tudták utolérni napokig. Szerencsére azóta a vírusból felépült, a testi fájdalmai elmúltak, ám azt nem tudja, lelkileg mikor tudja feldolgozni a történteket.

„Betartottuk az alapvető szabályokat, de én nem hittem benne, hogy ez az alattomos vírus bekerülhet a családba. Mindenkit arra kérek, tegyen meg mindent mások és saját maga védelme érdekében!” – zárta gondolatait a nő, aki történetével szeretné felhívni az emberek figyelmét a koronavírus veszélyeire.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?