Belföld, Hírek

20 milliárd forintnál is többe kerülhet a következő magyar űrhajós utazása

Nemcsak egy mezei űrturistát akar a kormány az űrben látni, hanem közös kísérletekről is tárgyalnak az oroszokkal.

 

 

 

 




 

Hiába álmodik magyar égre magyar űrhajóst a programot felügyelő Szijjártó Péter, a 2024-25-ös időpontot képtelenség tartani. Ráadásul a költségek is kilőhetnek, írja a Népszava a Roszkoszmosztól szerzett értesülései alapján.

A külügyminiszter még tavaly novemberben jelentette be, hogy rövid időn belül hazánk újra embert küld az űrbe. Erre az állam 7-10 milliárd forintot különített el.

A Népszava információi szerint azonban az eredetileg tervezett időpont szinte biztosan csúszni fog, ráadásul a költségek az eddig kalkulált dupláját is elérhetik.

A lap arról ír, hogy a politikai megállapodás ellenére a magyar-orosz szerződésnek még végleges szövege sincs, csak egy tervezet készült el eddig. Ennek hiányában a Farkas Bertalan nyomdokába lépő, második magyar űrhajós keresése még el sem kezdődött. Ezért biztosan csúszik a kiképzés, ezzel együtt pedig az egész űrutazás is.

Az eredetileg kalkulált költségeket az dobhatja meg jelentősen, hogy a magyar kormány nem egy egyszerű űrturistát szeretne a világűrben látni, hanem a Nemzetközi Űrállomáson közös kísérletekben részt vevő szakembert küldenének fel az oroszokkal. Ez pedig akár 20 milliárd forint fölé is tolhatja az 1980 utáni újabb magyar űrkaland árát.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?