Celeb / Híresség

Majka durván kiakadt a koronavírus miatt támogatást kérő zenészekre

A koronavírus kirobbanása óta több helyről hallani, hogy az élőzenei szféra sínylette meg a leginkább a kialakult helyzetet, illetve az is elképzelhető, hogy ez a szegmens az utolsók között állhat majd csak helyre. Hiszen mint ahogyan arról korábban a Blikk is beszámolt az egészségügyi veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradnak a közönség előtti élő rendezvények, ami az előadóművészeknek és szerzőknek jelentős jövedelem-kiesést okoz.

 

 

 

 

 




Az utóbbi néhány hétben több jogdíjkezelő is rendkívüli szociális támogatásokat hirdetett meg az előadóknak, zenészeknek, az EJi (Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület) még március végén írta ki a szoctámmal kapcsolatos pályázatát, az Artisjus pedig már nyilvánosan közzé is tette a támogatottak névsorát, amin szerepel néhány érdekesnek tekinthető név.

Az EJI pályázatában kikötésként szerepelt, hogy a pályázóknak meg kell nevezniük minimum négy olyan előadást, ami a koronavírus-járvány miatt marad el. Végül pedig az EJI elnöksége bírálta el a kérelmeket. Az Artisjus nyilvános listájával szemben az EJI nem tette közzé az elbírált pályázatokat, ám az Index információi szerint ezen is szerepel néhány érdekesnek név. A lista alapján jól látszik, hogy több ismert előadó és színművész is igényelte a rendkívüli támogatást, melynek összege az információk szerint 70 és 120 ezer forint között mozog.

Az Index információi alapján Majka, saját privát Facebook-oldalán fogalmazott meg éles kritikát a támogatás és az igénylők köre kapcsán. A portál állítólag kereste telefonon is a rappert, aki szűkszavúan csak annyit mondott: Gusztustalannak és szánalmasnak tartom ezt az egészet!

Állítólag Majka privát posztja alatt megjelent Vastag Tamás énekes is, aki már korábban egy publikus posztban kérte, hogy mindenki alaposan fontolja meg pályázik-e, mert olyanoktól vehetik így el a helyet, akiknek valóban nagy szükségük volna most erre a pénzre.

Arról, hogy Vastag Tamás nem él az állami támogatással, korábban a Blikk is beszámolt!

„Nálam sokkal jobb énekesek/színészek/zenészekkel van tele az ország, akiket senki nem ismer… én szerencsés voltam. Remélem most a bajban is az leszek, de tartozom annyival, hogy NEM veszem el a helyet attól, aki rászorul… nem tudjuk meddig tart ez a veszedelem.. lehet egyszer mi is kényszerhelyzetben leszünk… de addig is próbálunk kitartani és beosztani a tartalékokat! Az elkövetkezendő idő nehéz lesz.. sokan sok mindent/sok mindenkit elveszítünk… rengeteg erőt és kitartást mindenkinek.. Az Isten legyen velünk!” – írta akkor posztjában az énekes.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?