Celeb / Híresség

Emilio telefonon nyilatkozott a Tankcsapda tagjainak a kamuangollal előadott daláról

Ők szúrtak ki egy évekkel ezelőtti MTV-s felvételt, amin az énekes halandzsázik. Azóta már mémek születtek róla és Sebestyén Balázsék is jót derültek rajta.

 

 

 

 

 




Napokkal korábban a Tankcsapda kiszúrt egy felvételt, amin Emilio a Kool & the Gang Get Down On It című számát énekli kamuangollal. Az előadás az MTV SzerencseSzombat című műsorában ment le még 2014-ben. A rockbanda és Ganxsta Zolee remekül szórakozott rajta, általuk pedig Sebestyén Balázsékhoz is eljutott a felvétel, hasonló hatást kiváltva.

Blikk most észre vette, hogy végre Emilio is reagált az ügyre, mégpedig a TankTV legújabb epizódjában. Egyenesen a bandatagoknak nyilatkozott telefonon arról, ő hogy látja az egészet.

Rögtön kiderült: nem akar magyarázkodni a most már hatéves produkció miatt.

“Az az igazság, hogy nem néztem meg azt a pár sor szöveget és elhalandzsáztam ezt az egészet”

– vallotta be az énekes. Azt is hozzátette, hogy a kamerapróbán még minden rendben volt, amikor viszont élesben ment, volt egy kiesése, amit szerinte így kezelt a legjobban.

“Megállhattam volna görcsösen, de én bevállaltam ezt a dolgot. Én egy bevállalós csávó vagyok” – mondta. Ráadásul elmondása szerint hatalmasat röhögött rajta ő maga is.

“Ahogy esett, úgy puffant. Az dobja rám az első követ, az a zenész, aki nem hibázott már színpadon” – zárta le, ebben pedig a tankcsapdások is egyetértettek vele.

 

 

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?