Belföld

Patkányt fényképeztek a berettyóújfalui kórház folyosóján

Nem mindenki tartotta felkavarónak a fotót.

 

 

 

 

 




„Igen, jól látják egy patkány szaladgál a kórház folyosóján. Miközben 10 milliárd forintból börtönkórház épül mesés ígéretekkel, a civil betegek között rágcsálók szaladgálnak. Kevés az orvos, fáradtak, túlterheltek a nővérek. Ez nem a XXI század. Nem elég az ha valaki rokoni kapcsolatok révén hatalmat kap, azt jól kellene tudni használni. Odafigyelni a legapróbb dolgokra is.

Nem a családtagokat, feleséget , barátokat kell pozícióba juttatni hanem minden dolgozóval, pácienssel törődni kell. Ahogyan azt láttuk, tanultuk elődeinktől, tanárainktól”

– írja Berettyóújfalu ellenzéki polgármesterjelöltje, Dr. Zákány Zsolt Facebook-oldalán.

„Számomra továbbra sincs fontosabb dolog mint a betegek érdeke. Ezért mindenre hajlandó vagyok. Még arra is, hogy szembeszálljak bárkivel” – teszi hozzá a jelölt.



Security Check Required

null

A jelölt volt a legnagyobb kritikusa a városba tervezett börtönkórháznak, többször is szembement az intézmény igazgatójával, és a beruházást támogató fideszes városvezetéssel. Az ügyben 2017-ben népszavazást írtak ki, ami az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt. Zákány akkor a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház szülészeti osztályának vezetője volt, ám a népszavazás után felmentették, később dőlt el, hogy ő lesz az ellenzék közös polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választásokon.

A posztot nem mindenki tartja annyira felkavarónak:

„Teljes politikai hovatartozástól illetve elfogultság mentes érzelmi dolgoktól vezérelve világosítanám fel az embereket, hogy egy egér vagy egy patkány a hűvös idő megjelenésével is húzódik melegebb helyekre, táplálékszerzés reményében jöhet létre, hogy egy olyan helyen is előfordul mint egy kórház…!

A legsterilebb helyekre is időnként beszökhet egy béka, pók, egér stb…Inkább kellene beszélni azokról az emberekről, akiknek annyi intelligenciájuk sem adatott meg,hogy a sürgősségi ajtaját becsukják maguk után, arra viszont van, hogy 6 elvégzett osztállyal 30 évesen az 5. gyerekre várva szívják percenként a cigarettát…” – írja az egyik hozzászóló.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?