Belföld, Hírek

Orbán Viktor a kormányinfón: oltják a gyerekeket, aki nem vette fel a második oltást, rosszul jár, 10 nap rendkívüli szabadság jön

A csütörtöki kormányinfót ezúttal Orbán Viktor személyesen tartotta.

 

 

 


 

Orbán Viktor ismertette a járványügyi számokat, hozzátette, Magyarország legyűrte a járványt, itthon van a legtöbb vakcina, több, mint amennyien oltásra jelentkeztek. Az oltás innentől egyéni felelősség: az oltatja be magát, aki akarja, és aki akarja, be tudja oltatni magát. A járvány nem általában ért véget, hanem azok számára, akik beoltatták magukat. Akik nem oltatták be magukat, azok életveszélyben vannak, ezért a miniszterelnök azt kérte, oltassa be magát mindenki.

Orbán Viktor elmondta, hogy nyugati vakcinákból még bőven érkezik, kínai vakcina van még, a szputnyikból már alig, azt „elkapkodták.” Annyi vakcinát raktároznak el, hogy a várhatóan szükséges 3. oltásra is elég legyen, sőt, akár egy negyedikre is, ha kell.

Bejelentések:

  1. A kormány engedélyezi a 12 és 16 év közöttiek oltását. Kampány nem lesz, a szülők döntése lesz.
  2. Van 137ezer ember, aki nem vette fel a második oltást, pedig kellett volna. Akinek lejárt a második oltásra kijelölt határideje, de nem vette fel az oltást, azt törlik a védettségi igazolvánnyal rendelkezők listájáról.
  3. Jövőhéttől a tömeges oltási rend helyett készenléti oltási rendre térnek át.

A dolgozó emberek száma 4,5 millió felett van, ez 50ezerrel kevesebb, mint a járvány előtti júniusban. Az év végéig kétszer annyi munkahelyet hoznak létre, mint amennyit a vírus elvett – jelentette be Orbán Viktor.

Két operatív törzs jön létre, a gazdaság illetve a társadalmi élet újraindítása lesz a feladatuk, erről tegnap is beszélt Orbán Viktor.

Most elkezdődik a gazdaság újraindítása.

15 év alatt három súlyos válság rázta meg Európát és benne Magyarországot. A kormány most nem ugyanazt a gazdaságot képzeli el a válság után, mint a válság előtt, hanem le akarja vonni a tanulságokat, amiket ezekből a válságokból le lehet vonni.

Olyan évtizedre készülünk, melyek a járványok és népvándorlások kora lesz. Több olyan lépést meglép a kormány, amit eddig még nem – mondta a miniszterelnök, komoly változásokat vetítve előre.

Nemzeti konzultáció indul a változásokról, intézkedésekről – jelentette be Orbán Viktor. A konzultáció gazdasági kérdésekről fognak szólni. Fontos, hogy egyetértés legyen a minimálbér tekintetében is: szeretnék megerősíteni az emberek véleménye által, hogy a minimálbért egy vagy több lépésben 200 ezer forintra emeljék. Azzal számolni kell, hogy a kkv-k ezt nem bírnák, ezért meg kell állapodni az iparkamarával, és a nagy minimálbér emelés érdekében a kisvállalkozóknak komoly adókedvezményeket kell adni.

A gyermeket nevelő szülők kapják vissza 2022-ben az adójukat, ez is kérdés lesz a konzultációban.

A konzultációban kérdés lesz a hitelmoratórium, amiről nagy viták vannak: hogyan, miként alakuljon át.

Fontos, hogy minden bejelentés csak akkor valósul meg, ha a GDP, a gazdasági növekedés 5,5 százalékos lesz!

Kopogtat az ajtón egy éles vita a klíma adóról. A családok tulajdonában lévő lakásokra, autókra kivetett adót, amit Brüsszel szeretne, ellenzi a kormány. Ahhoz, hogy ezért harcot is indítsunk, biztosnak kell lenni abban, hogy a magyarok nagy része egyetért ezzel. A kormány szerint a klíma rombolóknak kellene viselni a terheket, Brüsszel szerint a családok által használt járművek és lakások után is klíma adót kellene fizetni. A kérdés, hogy belebocsátkozzon-e Magyarország annak érdekében, hogy megvédjük a magyarok érdekeit.

Újra felmerült Európában a migránskvóta: a felgyülemlett menekültek elosztását vetették fel újra az Unióban. A magyar kormány szerint legalább két évre az egész migrációs befogadást fel kell függeszteni, amíg teljesen véget nem ér a járvány. Erről is kérdés lesz majd a konzultációban.

A nemzeti konzultációnak postai, papír formája is lesz, de ki lehet majd tölteni elektronikus úton is.

Tíznapos, fizetett rendkívüli szabadságot kapnak, akik részt vettek a védekezésben. Hogy kik ők, arról ma rendelet fog megjelenni. Ez a legkevesebb, amit megérdemelnek ezek az emberek – mondta Orbán Viktor.

Kérdésekre adott válaszok:

Tíz napot fog kapni, aki a védekezésben részt vett: rendőrök, köztisztviselők, ápolók, szociális dolgozók. A vezetőik döntik el, hogy ki veheti ki, de mindenkinek kiadhatják, jövő decemberig lehet kivenni ezeket a szabadnapokat, ki kell venni, kifizetni nem lehet – mondta Gulyás Gergely az erre vonatkozó kérdésre válaszolva.

Ír-magyar meccs térdelés, nem térdelés? Válasz: Orbán Viktor azt mondta: Ezzel a térdelősdivel egyáltalán nem szimpatizálok. A sport másról szól. Az ilyen gesztusoknak az értelme kultúrafüggő. Mi egészen másképp gondolkodunk az ilyen gesztusokról, mint a britek, vagy írek. A magyar kultúrában három esetben teszünk ilyen gesztust: a magyar az isten és a haza előtt térdel le, illetve, ha megkéri a kedvese kezét. A nemzeti csapatunktól nem térdelést várunk el, hanem, hogy harcoljanak. volt rabszolgatartó országok találták ki, mi magyarok nem látjuk ennek a súlyát, mert Magyarország nem volt rabszolgatartó ország. biztos, hogy morálisan nehéz egy rabszolgatartó országnak szembesülni a múltjával úgy, hogy a rabszolgák leszármazottai köztük élnek. De ezzel maguknak kell szembenézniük – mondta Orbán Viktor. – Ne provokáld a házigazdát, ha eljössz hozzá vendégségbe – tette hozzá egy másik kérdésre Orbán, kimondva, hogy a szurkolók a térdelők kifütyülésével csak úgy reagáltak, ahogy a provokációra szoktak, lehet, hogy néha nem elegánsan.

Tényleg hat kórházban csak sürgősségi ellátás lesz? Válasz: nincs ilyen terv, átszervezésre nincs szükség, de az egészségügyet meg kell erősíteni, az tény, ilyen jellegű átszervezésről nem tárgyalt a kormány.

Minden szabályt be kell tartani, minden adót be kell fizetni – mondta Orbán Viktor a leggazdagabb magyarok százas listájára vonatkozó kérdésre, mely listán Mészáros Lőrinc most az első. Orbán Viktor egyebekben azt mondta, az üzleti élet szereplőivel kapcsolatos kérdésekre magukhoz a szereplőkhöz kell fordulni. Egyébként az a szabály a nemzeti oldalon, hogy az üzletet és a politikát nem lehet összekeverni. Antall József, Boross Péter és Orbán Viktor esetében is így volt ez – mondta a miniszterelnök. A baloldal hagyománya más: vezetőik személyében ez ki is fejeződik, nagytőkések, a maguk módján sikeres üzletemberek rendszeresen vezetik a baloldalt. Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc például – mondta Orbán, hozzátéve, hogy ők nem ilyenek, nem üzletet, hanem gazdaságpolitikát csinálnak. Arra nem válaszolt, hogy mennyi állami támogatást kaptak Mészáros Lőrinc cégei, mivel nincs tisztában a céges tulajdonviszonyokkal.

Aki keleti vakcinákat kapott, kaphat-e kereskedelmi úton beszerezett nyugati vakcinából esetlegesen harmadik oltást? Válasz: Ez virológusok szakmai kérdése, élénk téma a nemzetközi szakirodalomban, de minden politikust óvna, hogy ilyesmibe beleszóljon – mondta Orbán. A magyar orvosi társadalom még nem alakította ki álláspontját, ha megteszi, a kormány ezt elfogadja.

Védettségi igazolások: Nincs uniós, de van magyar védettségi igazolvány. van szó róla, hogy lesz uniós greencard, júliusig nem várható, és nem Brüsszel bocsátja ki, hanem az általuk megadott szempontrendszer szerint a tagállamok. Magyarország megtette, hogy a magyar vakcinaigazolvány digitális változatára felvezetik azokat az információkat, melyek az európai mozgáshoz kell – mondta Orbán Viktor, aki szerint eljutunk oda, hogy minden vakcinával lehet utazni.

Mikor lehet utazni szabadon keleti vakcinákkal? Válasz: ma nem az oltások miatt nem lehet utazni, hanem azért, mert a legtöbb országba nem lehet beutazni, csak teszttel – mondta Orbán Viktor, aki hozzátette: ami nem elérhető egy magyar állampolgár számára, az ne legyen elérhető a miniszterelnöknek sem, ezért általában igyekszik követni ezt a szabályt. Például nem ment ki zártkapus meccsekre külföldre, ahova hívták, mert nem lett volna fair. Vannak kivételek, például a NATO csúcsra majd PCR teszttel kell mennie.

SZJA visszatérítés: Aki eleve kedvezményt kap, milyen visszatérítésre számítson? Válasz: Mindenki csak azt kapja, amit befizetett. Tehát nem pénzosztásról van szó. Az adóhivatalnak kell fantasztikusan teljesítenie ahhoz, hogy pontos nyilvántartás legyen erről.

Kína: Kínával való kapcsolatunk nem politikai, nem ideológiai, hanem gazdasági kérdés. Versenyfutás van a kínai gazdasági kapcsolatokért, a németek futnak az első helyen. nekünk is részt kell ebben venni, az, hogy ebből politikai vita van, hát, Magyarországon miből nincs – mondta a Fudan-egyetemmel kapcsolatos kérdésre a miniszterelnök.

A téma több kérdésben is előkerült, ekkor azt mondta a miniszterelnök:

„Mi nem félünk a kommunistáktól, hisz egyszer már legyőztük őket.”

Orbán Viktor szerint a Fudan egyetem kapcsán lesz népszavazás is.

Egy további kérdésre később azt is elmondta: – A Fudan: öt német és 24 skandináv egyetemmel és az amerikai Yale egyetemmel van együttműködése. Ha ők meg tudják oldani a nemzetbiztonság kérdéseit, akkor mi is.

SZJA -visszatérítés: Ha pénzről beszélünk, akkor a részletszabályoktól függően 530-580 milliárdnyi befizetett adó visszaadásáról van szó, 1,1 millió érintett családdal. Van néhány részletkérdés, ami akkor lesz esedékes, ha túl vagyunk a konzultáción. A havi átalányadót fizetők ügyére is vannak számítások – mondta Orbán Viktor.

A múlthéten elfogott magyar terrorista ügy után szigorítanak az EB biztonsági feltételein? Válasz: ez már megtörtént, de erről nem szoktak a nyilvánosság előtt beszélni. Annyit elmondott Orbán Viktor, hogy emelték a foci-eb biztonsági szintjét.

Orbán Viktor találkozik a pápával az eucharisztikus világkongresszuson? Válasz: Már kétszer találkoztam a pápával. a pápa egyszerre egyházfő és államfő. Államfőként meg kell adni a neki járó tiszteletet, egyházfőként az alázatot és ezt meg is adjuk neki. De nem egy államhoz érkezik kétoldalú találkozóra, hanem egy világeseményre, ezért ő dönti el, kivel találkozik. Ha szeretne találkozni, megtiszteltetésnek vesszük – mondta Orbán Viktor.

Lesz miniszterelnök-jelölti vita? Válasz: kampánykérdésekkel január előtt biztos, hogy nem fog foglalkozni.

Az SZJA visszatérítést a költségvetés mely részéből fizetnék vissza? Válasz: azért kellett a visszafizetést a GDP-hez kötni, hogy legyen forrás. Ha nem lesz elég, akkor a költségvetésben az egyéb, vagy tartalék soron lévő összegek állnak rendelkezésre. GDP-arányos kifizetések nem lesznek általánosak, a pandémiás helyzet utáni újraindulásban ez egy kivételes döntés.

A 25 év alattiak adómentessége 2022. január 1-től lép életbe. Az szja-visszafizetés a 2021-es adóévre vonatkozik.

Hány külföldi regisztrált oltásra, és hányan kapták meg? Válasz: Csaknem 35ezren regisztráltak, az oltottak számáról még nincs pontos adat – mondta Gulyás Gergely.

A halálozások számát tekintve sikeresen védekezett Magyarország? Válasz: Egy ember halála is több, mint kellene, sikerről beszélni ebben a témában kellemetlen, mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az uniós nyilvántartás középmezőnyében vagyunk.

A kormány számol a járvány negyedik hullámával? Válasz: a kormány felkészült a kormány negyedik hullámára is.

Orbán Viktor jogosult lesz az SZJA visszatérítésre? Válasz: – mivel van egy kiskorú gyermekem, jogosult leszek.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?