Celeb / Híresség

Gáspár Győző beperelte a saját apját

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, Gáspár Győző ellen eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, családi ékszereiket is lefoglalták, árverésre bocsátották. Bár az eljárást már megszüntették, békére nem számíthat a család, ugyanis a Blikkértesülései szerint a Gáspár családban heves vitákkal telnek a hétköznapok, amik olyan komolyra fordultak, hogy a showman feljelentette saját apját, idősebb Gáspár Győzőt. 

 

 




 

A Blikk forrása szerint Gáspár Győző közokirat-hamisítás miatt perelte be édesapját, még több hónappal ezelőtt. A híresség szerint apja hamis iratokkal szerezte meg azt a céget, ami korábban Gáspár Győző 2015-ben meghalt édesanyjáé volt.

Győző és a családja közt elég sok a feszültség mostanában. Bár alapvetően nagyon szeretik egymást, mindig kiállnak egymásért, Győző testvére, Zsolti és a papájuk, az öreg Győző is elég hirtelen természetű. Nem csoda, hogy sokszor elszabadulnak az indulatok. Ezért is juthattak el odáig, hogy feljelentés legyen a családon belül. Furcsa helyzet ez most, mert a viszály ellenére együtt kell élniük, ugyanis egy telken, de külön házban laknak mindannyian

– nyilatkozta a Gáspár családhoz közeli forrás a Blikknek.

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?