Belföld

A Fidesz-szavazók számára ez bizonyára elképzelhetetlen, de már a következő tüntetés költsége is összejött a résztvevők ADOMÁNYAIBÓL

A szervezők a 444.hu-nak elmondták, hogy a szombati rendezvény költségeit a résztvevők adományaiból gyűjtötték össze a helyszínen, amiben 50 aktivistájuk segített. Sőt, már a következő demonstrációra is elég pénz jött össze. (Fidesz-szavazók számára egy döbbenetese infó: Soros György nélkül.)
 
Azt is hozzátették, hogy a kiadások nagyjából 1,5 millió forintra rúgtak, ebbe beletartozott a Kossuth téren felállított színpad, a hangosítás, valamint a LED-fal. Az eszközöket biztosító cégnek csak utólag kell fizetniük, amivel nem lesz probléma, hisz a számításaik bejöttek és sikerült annyi pénzt összegyűjteni (3 millió forint) amennyi fedezi a kiadásokat, sőt már a következő tüntetést is.
Szombatra a hangosításon szeretnének javítani, mert sokan panaszkodtak, hogy a nagy tömeg miatt a Kossuth tér szélén nem lehetett hallani a felszólalókat.
 
Csatlakozni egyébként ITT lehet az eseményhez.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?