A nép kénytelen volt visszahúzódni a szárazabb vidékekre. Bár az élet ott jóval békésebb volt, a legelők minősége meg sem közelítette a korábbi területekét.

Néhány évszázaddal később aztán megjelent a „civilizált” Európa is. A hollandok a békés tengerészekből nagyon hamar vérszomjas gyarmatosítókká váltak, így a hottentottáknak ismét útra kellett kelniük – ezúttal Namíbia legkopárabb, legkietlenebb zugaiba.

Az európaiak eleinte komolyan elgondolkodtak rajta, hogy ezek a lények egyáltalán emberek-e, vagy csak olyan majmok, akik nemrég másztak le a fáról, de még nem tanultak meg rendesen beszélni, csak valami furcsa madárcsicsergést hallatnak.

A leginkább a nők anatómiája döbbentette meg az újonnan érkezőket. Egy ilyen alacsony termethez képest a csípőjük és a fenekük aránytalanul telt volt, ami az európai szem számára teljesen természetellenes formának tűnt.

A hollandok nem teketóriáztak sokat: elraboltak néhány nőt a törzsből, majd hajóra tették és Európába szállították őket, ahol jó pénzért, afféle cirkuszi látványosságként mutogatták őket a nagyközönségnek.

A furcsa „előadásokra” valósággal tódultak a gazdag úriemberek és az arisztokraták. Érdekesség, hogy Eudoxie Yao, az ismert elefántcsontparti modell is ennek a népnek a leszármazottja, és manapság több mint kétmillió követővel büszkélkedhet a közösségi oldalakon – akiknek a 99 százaléka férfi. A természet láthatóan nem fukarkodott az adottságokkal az ő esetében sem.

A tudósok persze később rájöttek, hogy ezek a telt idomok valójában egy zseniális túlélési mechanizmust szolgálnak. A zsírraktárak az évszakok változásával együtt nőnek vagy csökkennek, és afféle energiatartalékként funkcionálnak a gyermekek szoptatásához a kemény, száraz időszakokban. Kicsit olyan ez, mint a tevék púpja, csak sokkal esztétikusabb formában.

Amíg manapság Kim Kardashian dollármilliókra biztosítja a fenekét és vagyonokat költ plasztikára meg személyi edzőkre, addig a hottentotta nőknek ez az adottság már a születésüktől fogva, teljesen természetes módon megadatott.

De a néppel kapcsolatos legérdekesebb dolog egészen máshol keresendő.

Képzeljük csak el: ez a nép, akiket az európaiak puszta tudatlanságból majmoknak néztek, sok más civilizációt megelőzve sajátította el a kohászat mesterségét. Nemcsak Afrikában, de talán más kontinensekhez képest is úttörők voltak.

A technológiájuk zseniálisan egyszerű volt. Először is ástak egy körülbelül hetven centiméter mély, kerek gödröt, amelyben hatalmas tüzet raktak. Amikor a homokos talaj már szinte izzott a hőtől, beleöntötték az ércet, majd a tetejére ismét tüzet raktak.

Közvetlenül emellé ástak egy második, jóval mélyebb gödröt is, a kettő közé pedig egy lejtős vájatot készítettek. A forróság hatására megolvadt vas az első gödörből ezen az elmés csatornán keresztül egyszerűen átfolyt a másodikba.

A megdermedt, kihűlt vasdarabokat ezután szétzúzták, és a kovácsműhelybe vitték, ahol a tűz segítségével tökéletes szerszámokat és halálos fegyvereket kovácsoltak belőlük.

Hát, valahogy így néztek ki ezek a lenézett „vademberek”.

Mindezek ellenére a fő foglalkozásuk mindig is az állattartás maradt. Ahogy az sok más afrikai törzsnél is megszokott, náluk is a jószágok száma jelentette a gazdagság legfőbb mércéjét; a tehetősebb családok akár több ezer állatból álló hatalmas csordákkal is rendelkeztek.