– Ildi, szia! Hová tűntél, élsz még egyáltalán? Mikor ugrasz be hozzánk?
– Szia, Laci! Úgy dolgozom, mint egy megszállott. Hétvégén persze beugrom. Készítsétek a telken a bográcsot a pörkölthöz!
– Nem kérdés, akkor tőled várjuk a házi kovászos uborkát.

Természetesen örülni fogok, ha látom. Ezer éve ismerem Lacit, annyi mindent átbeszéltünk már együtt, hogy akár kézikönyvet is írhatnánk az emberi gyengeségekről.

És még csak nem is azért, mert „nincs időm”.

Ő nős. Mi pedig annak idején túl közeli barátok voltunk. Mert többet tudok róla, mint amennyit egy tisztességes nőnek illene tudnia. Mert nem akarom felborítani az egyensúlyt a családjában. A felesége csendes, visszafogott, de egyáltalán nem buta. A buta feleség amúgy is ritkaság, csak szeretjük alábecsülni őket. A férjnek nincsenek veszélytelen volt barátnői. Elméletben talán igen, a gyakorlatban szinte soha.

Barátság egy férfival. Az ágyban.

„Miért kell mindjárt a szexre gondolni? Barátság anélkül is létezik!” – mondhatnád. És formálisan igazad is lenne.

Van azonban egy apróság, amin általában elcsúszik a dolog. Ezt a folyamatot szinte mindig a nő irányítja. Ha erősen fogja a kormánykereket, kiszámítja az útvonalat, és nem keveri össze az érzelmeket a navigációval, a hajó partot ér. Ha nem, a jéghegy mindig ott ólálkodik a közelben.

Ehhez viszont logikára, hideg fejre és arra a képességre van szükség, hogy két lépéssel előre gondolkodj. Nyersen fogalmazva: távlati elemzésre. De őszintén szólva a többségnek ez nehezen megy. Amikor nem a számítás, hanem az érzelmek veszik át az irányítást, egy ilyen „barátság” magától száguld valahová – térkép nélkül, fékek nélkül, csillogó szemekkel.

Általában véve gyorsan hozzászokunk azokhoz az emberekhez, akik mellett nem kell feszengenünk. Azokhoz, akik nem támasztanak felénk elvárásokat, nem tesztelik a tűrőképességünket, és nem keresik a gyenge pontjainkat. Kezdjük úgy érezni, hogy teljes egészében elfogadnak minket. És mint minden normális élőlény, egy adott pillanatban levetjük a páncélunkat. Mert kényelmes. Mert megnyugtató. Mert biztonságosnak tűnik.

Aztán pedig, ahogy lenni szokott, elkezdődik a legérdekesebb rész.

És mivel emberek vagyunk, előbb-utóbb végleg a sarokba hajítjuk a páncélunkat, és teljesen átadjuk magunkat ezeknek a megnyugtató, kényelmes érzéseknek.

Hát persze, miért is ne? Nyugodt, biztonságos, nincsenek szigorú kötöttségek. Ha pedig az egyik fél házas, akkor a dolgok még inkább felpörögnek: „A feleségem otthon minden apróságért cseszeget, Julcsi viszont mindig csendben végighallgat”, vagy „A férjem csak a munkáról meg a haverjairól tud beszélni, nem érdeklem őt. Misi viszont csak rám figyel”.