Egy boldog gyermek, aki szeret kommunikálni és felfedezni a világot, hangos és irányíthatatlan – írja a Mejor con Salud. 

Azonban az utóbbi években olybá tűnik, hogy a társadalmunk elfelejtette a gyermekkor lényegét. És a világon megjelennek az olyan szállodák, bárok és éttermek, amelyek bejáratán egyértelműen ott a jelzés: „csak gyermek nélkül”. És tény, hogy növekszik a kereslet irántuk, mivel sokan úgy szeretnék eltölteni az idejüket, hogy kivonják magukat a gyermekek zajától, sírásától és üvöltésétől.

Mindegyik szülő legalább egyszer került már olyan helyzetbe, amikor gyermeke nyilvános helyen sírt. És ilyenkor jellemzően mindenki elutasító pillantással fordul felé, vagy éppen el tőle, mintha arra utalnának, hogy a szülő nem tudja, hogyan kell a gyermeket nevelni.

Az utóbbi időben az ilyen helyzetek rendszeresen a közösségi hálózatok és más médiumok vitáinak tárgya. Megjelentek az úgynevezett „gyerekgyűlölők” vagy a gyermekre teherként tekintők. Ők annak örülnek, hogyha (verbálisan) rátámadhatnak a gyermekekre a közösségi hálózatokon rosszindulatú megjegyzéseikkel, terhes nők fórumain terjesztett felforgató tevékenységükkel, kötekedve a szoptató nőkkel, illetve csúnya dolgokat írva az olyan posztok alá, amiben gyermekek kezelésére pénzt gyűjtenek.

Két élettörténetet fogunk most elmesélni, amelyek teljes mértékben tükrözik ezt a fajta „gyermekgyűlöletet”.

Sarah Blackwood, a híres kanadai énekes, két éve élte át életének egyik legkellemetlenebb pillanatát. Vancouverbe kellett repülnie, 7 hónapos terhesként 23 hónapos kisbabájával együtt utazott.

A gép még fel sem szállt, amikor a fia könnyekben tört ki. Az összes utas azonnal elkezdte beleütni az orrát a dologba és egymás után morgolódtak:

„Ezek a mai anyák már nem tudják, hogyan kell kezelni a gyerekeket.” 

Hamarosan megjelent a stewardess, aki azt mondta neki, hogy meg kell nyugtatnia a fiát, különben kénytelen leszállítani őket a gépről.

Sarah Blackwoodot megijesztette ez a kemény reakció, az empátia és a gyermekkel szembeni megértés teljes hiánya. A fia csak 10 percig sírt, aztán tökéletesen viselkedett a leszállásig. Ez a 10 perc azonban elegendő volt ahhoz, hogy az egész repülőgép „lázba jöjjön”.

Ugyanez történt egy másik fiatal nővel, aki a „Love What Matters” portálon közzétette történetét. Szintén repülnie kellett valahová, de gyermeke a repülés közepén sírni kezdett. Az utastársai részéről elhangzott kritika, szemrehányás és az észrevételek nagyon kellemetlenek voltak.

A fiatal anya szorongásos állapotba került, ami tovább rontotta a helyzetet, amíg hirtelen meg jelent egy „jó lélek”. Egy öreg ember odalépett hozzá, és hangosan kimondta a varázslatos szavakat: „ne aggódjon, Ön jó anya”.

Aztán elkezdte magára vonni a gyermek figyelmét, beszélgetett vele és a fényképeket is megmutatta a táblagépen. Csodálatos volt. Legalább ez a személy megértette a gyermek igényeit, az érzelmek, a türelem és az intimitás fontosságát.

Mit kell tudni a gyermekkorral kapcsolatban?

Az örökké nyugtalan gyermek, aki keres-kutat, nevet, sír, fut, ugrál, szétszórja a dolgokat, és kérdéseket tesz fel, elsősorban egy boldog gyermek, aki éppen így fedezi fel a világot.

A fentiekben említett kényelmetlen helyzetekből, sajnos, arra a következtetésre jutunk, hogy az emberek nagyon tévesen gondolkodnak arról, hogy milyen a helyes szülői nevelés. Számukra a jólnevelt gyermek egy csendes gyermek, aki mindig hallgat.

De elítélni, szemrehányást tenni, persze sokkal egyszerűbb. És az emberek gyakran ezen megfontolásokból kiindulva értékelik a helyzeteket. Pedig a gyermeknek néha csak ki kell fejeznie érzelmeit és sírva enyhíteni a stresszt. Ők nem kapcsolhatók szabadon be és ki, mint egy játék.