Észak-Korea a világ egyik legzártabb országa. A kommunista ország lakói szigorú korlátozások között élnek, az utazás csak a csekély számú elitnek engedélyezett, akiken kívül mindenki gyakorlatilag nyomorban él: a kevés ételhez sorba kell állni, a legtöbb lakásban nincs áramellátás, meleg víz. Még a frizurájuk sem lehet akármilyen, a férfiak és nők egyaránt tucatnyi “engedélyezett” frizura közül választhatnak a fodrásznál.
Az állam berendezkedése annyira zárt, hogy szigorúan szabályozzák a fényképezést (illetve nem rég történt meg az incidens, hogy munkatáborba küldték azt az amerikai turistát, aki a reptéren lebukott egy hotelből elcsent poszterrel), ezek a fotók törvénytelennek és illegálisnak számítanak. A fényképeket elkészültük után a hatóságok kitöröltették is a fotóssal, Eric Lafforgue-el, aki hála a memóriakártyák adottságainak, hazatérve helyre tudta állítani a törölt fájlokat. Ezeket a tiltott képeket mutatja be most nekünk Eric, aki már hatszor járt az országban. Bátor ember, az már biztos…
Színes ruhás nő áll a katonák között. Ilyen jellegű képeket szigorúan tilos készíteni a hadseregről.
A vendéglátóim büszkén mutatták, hogy gyermeküknek van otthon saját számítógépe. De amikor rájöttem, hogy a gép nincs is áram alatt, azonnal rám szóltak, hogy töröljem a képeket.
A katonák gyakran besegítenek a helyi tanyákon.
Ez a kép nagy port kavart a nagyvilágban. Van, hogy a lakosok annyira szegények, hogy a parkokból kell füvet enniük.
Az öltözködés nagyon fontos a városban, senkit nem látsz rosszul felöltözve. Amikor ez a pár észrevette, hogy le akarom őket fényképezni, a lány ráparancsolt a fiúra, hogy igazítsa meg az ingét.
Az autók egyre elterjedtebbek a fővárosban, Phenjanban, de a lakosok még mindig nehezen szoknak hozzájuk. Gyakran előfordul, hogy gyermekek játszanak az úttesten, amikor épp nem látnak autót.
Phenjan metrórendszere a legmélyebb a világon, mert atombunkerként is funkcionál. Amikor meglátták, hogy fotózok, kérték, hogy töröljem ki a felvételt, mert látszik rajta az alagút.
Talán a legnevetségesebb tiltás, amivel találkoztam: amikor megláttam ezt a művészt, aki egy freskón dolgozott, és lefotóztam, kiabálva jöttek hozzám az emberek, hogy fejezzem be. Mint kiderült: amíg nem fejezi be a festményt, tilos lefotózni az alkotást.
A hiányos táplálkozás jele sok emberen meglátszik, de erről tilos felvételt készíteni.
Ha Keszong városában szállsz meg, (amely közel van Dél-Koreához, és a világ legveszélyesebb határvonalához) egy régi házakból álló hotelkomplexumban kell maradnod, a szállásadóid pedig nem engednek ki onnan. Ha megkérdezed, hogy miért nem, csak ennyit mondanak: “Miért akarsz kimenni? Minden ugyanolyan, mint idebent.” Hát, nem.
Tilos olyan fényképeket készíteni, amelyen katonák pihennek.
Ha a phenjani delfináriumban jársz, az állatokat lefotózhatod, a közönséget (amelynek nagyjából kilencven százaléka katonákból áll, akiknek ilyenkor is egyenruhát kell viselniük) viszont szigorúan tilos.
A tavon pecázó horgász egy gumiabroncsot használ csónak gyanánt.
A sorbanállás egyfajta nemzeti sport Észak-Koreában.
Vidéki gyerekek megrémülve nézik a mozgólépcsőt, amelyre nem mernek fellépni.
Egy vidéki házat látogattunk meg. A látogatható házakat és a benne élő családokat a kormány gondosan válogatja meg. De gyakran kiderül, hogy errefelé is nehéz az élet. Például amikor kiderül, hogy még a fürdőkádat használják víztartályként.
Ez az ember lepihent a tengerpart mellett a sziklákon. Az “idegenvezetőm” arra kért, hogy semmisítsem meg a képet, nehogy a nyugati média azt higgye, hogy egy halott embert ábrázol a kép.
Két nagy áruház is van Phenjanban, ahol csak az elit vásárolhat. Itt mindent meg lehet kapni, még Evian vizet is árulnak. Az átlagember sosem teheti be ide a lábát.
Szigorúan tilos lefényképezni az országszerte mindenhol megtalálható Kim-szobrokat hátulról. Ez a legnagyobb tiszteletlenség jele.
Belegondolni sem tudunk, milyen lehet leélni ebben az országban egy egész életet…
