Életmód

15 alkalom, amikor az emberek jót akartak, de csak rontottak a helyzeten

Mindannyian követünk el hibákat, és ez valószínűleg így is van rendjén: emberek vagyunk, ennek megfelelően pedig hibázunk olykor. Nem voltak ezzel másképp a most következő emberek sem, sőt…illik megjegyezni, hogy egyenesen jót akartak a különleges ötleteikkel, ám meggondolatlanságukból és hozzá nem értésükből fakadóan végül nem csak hogy nem sikerült jobbá tenniük a világot, de még rontottak is a helyzeten. 🙄

 

 

 

1 Ez a padló teljesen sík, de a belsőépítész által választott minta miatt mégis olyan, mintha hepehupás lenne.

2 Ez csak azoknak az embereknek ajánlott, akik nem tudják, hogy mi az a rövidzárlat.

3 Az ötlet régi, és jól bevált. Feltéve, ha oda rajzoljuk a szögmérő középpontját, ahol az ajtó nyílik. 😏


4 Apa vágta a kislány haját, aki szerencsére még nem tud beszélni, különben biztosan jól leszidná érte az apukát. 😅

5 Miért van az, hogy az ételek az interneten mindig tökéletesek, de nekünk valamiért sosem lesznek azok, még akkor sem, ha lépésről-lépésre leutánozzuk az interneten leírt utasításokat.

6 Miniatűr széket szeretett volna készíteni, de semmi sem ment a terv szerint.
7 Miért nem írják rá a gyártók a ruhákra nyomtatott nagybetűkkel, hogy milyen kellemetlenségeket tud okozni, ha nem megfelelő hőmérsékleten mossuk azokat?!

8 Megmaradt anyagot használt a művész, hogy spóroljon vele a családi költségvetésen.

9 Amikor pontosan leutánzod az interneten látott befőttes gumikkal készült mackót, de mackó helyett amorf szörnyet kapsz végül.


10 A lyukat kivágni könnyű volt, de eldönteni, hogy az ajtó melyik oldalára kell vágni a macskabejárót…nos, az lehetetlen feladatnak bizonyult.

11 Emlékezz erre a fotóra, amikor valami olyan hülye tanácsot olvasol az interneten, hogy: „tedd a mikrohullámú sütőbe”…🙄

12 A gyerekeket nem érdeklik az apró részletek, számukra ez épp olyan tökéletes, mint a képen.

 

 

 

 

 

13 ,,Bárkiből lehetne tetoválóművész”, ,,Rajzolni bárki tud” – itt egy remek bizonyíték rá, hogy mégsem.

14 A növények épp olyanok, mint az emberi haj: gondozni kell őket!

15 Ez egyszer régen normális pénz volt, de a tulajdonosa úgy döntött, hogy mivel koszosak, meg lehet, hogy rajtuk van a koronavírus, ezért megmikrózza kicsit, hogy így fertőtlenítse a felületüket. Azóta ez a kép valóságos mémmé vált az interneten.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?