Vivien, a „Trendi Életmód Magazin” legfiatalabb és legambiciózusabb újságírója úgy érezte, élete nagy áttörése előtt áll. A főszerkesztő ugyanis egy olyan feladattal bízta meg, ami garantáltan felrobbantja az internetet, letarolja a közösségi médiát, és minimum egy Pulitzer-közeli jelölést hoz a konyhára. Legalábbis ő így gondolta. A feladat egyszerűnek tűnt, mégis monumentális volt: felkutatni a megye legidősebb emberét, és exkluzív interjút készíteni vele a hosszú, egészséges élet titkáról. Vivien már látta maga előtt a lehetséges szalagcímeket: „A magyar hegyvidék nindzsája elárulja a százéves élet titkát – A 4. ponton meg fogsz lepődni!” vagy „Felejtsd el a chia magot, ez a bácsi a puszta levegőből nyeri az életerőt!”

A felkészülés során Vivien mindent megtett, amit egy huszonegyedik századi, urbánus, matcha-latte függő riporter megtehet. Összeállított egy negyven kérdésből álló listát, amely kitért a gluténmentes étkezésre, az időszakos böjtölésre, a cirkadián ritmus optimalizálására, a hidegvizes merülésekre, és arra, hogy a bácsi vajon a Vipassana vagy a Transzcendentális meditáció híve-e.

Bepattant hát az elektromos autójába, hogy meghódítsa a civilizációtól távol eső, rejtélyes Alsóbivaly-külső nevű települést. Az út már önmagában felért egy túlélőtúrával. A GPS valahol a harmadik kukoricamező után feladta a harcot, és onnantól kezdve Vivien kénytelen volt az ösztöneire, valamint a nap állására hagyatkozni. Az aszfaltút hamarosan murvásra váltott, majd egy olyan földútba torkollott, amelynek kátyúi saját irányítószámmal rendelkeztek. Amikor végre leparkolt egy düledező fakerítés előtt, egy csapat gúnár azonnal körbevette az autót, gyanakvóan méregetve a betolakodót. Vivien hősként küzdötte át magát a baromfiudvaron, gondosan ügyelve arra, hogy a dizájner cipője ne találkozzon a helyi, természetes eredetű „tápanyagokkal”.

A kerítésen túl, egy apró, takaros parasztház udvarán, egy öreg eperfa árnyékában ült ő. A célszemély. Az élő legenda. Laci bácsi.

A férfi úgy festett, mintha egyenesen egy népmesei illusztrációból lépett volna elő. Fején a kötelező, viharvert, sötét kalap, rajta a klasszikus sötétkék kötött mellény és a strapabíró, időtlen nadrág. Kezeiben, amelyek egy térképészetileg is értékelhető ránchálózattal rendelkeztek, egy görbe botra támaszkodott. Az arca nyugodt volt, tekintete pedig olyan messzeségbe révedt, mintha épp az univerzum keletkezését, vagy legalábbis az ezerkilencszázhúszas évek gabonaárait elemezné.

Vivien hatalmas, professzionális mosollyal, határozott léptekkel közelítette meg a padot. Kezében ott szorongatta a mikrofont és a jegyzetfüzetét, mint egy pajzsot és egy fegyvert.

– Jó napot kívánok, Laci bácsi! Vivien vagyok a Trendi Életmód Magazintól! – csicseregte olyan hangerővel, ami még a szomszéd portán szunyókáló pulit is felriasztotta. – Egy nagyszabású riportot készítünk a hosszú életről, a bio-hackelésről és a tudatos öregedésről. Hatalmas megtiszteltetés, hogy személyesen is találkozhatunk!

Laci bácsi lassan pislogott egyet. Egyetlen izom sem rándult az arcán. Úgy tűnt, mintha a hanghullámok, amiket Vivien kibocsátott, egyszerűen lepattannának az őt körülvevő, láthatatlan zen-erőtérről.

– Jó napot, kedveskének is – dünnyögte rezes, mély hangon, ami olyan volt, mint a száraz avar zizegése őszi szélben.

Vivien azonnal akcióba lépett. Bekapcsolta a diktafont, megköszörülte a torkát, és feltette a legfontosabb, mindent eldöntő, univerzális kérdést, amire az egész világ (de legalábbis a magazin olvasóközönsége) várta a választ.

– Laci bácsi, mi a titka, hogy ilyen szép kort megért? – kérdezte átszellemült arccal, miközben a mikrofont rutinos mozdulattal az idős úr elé tartotta.

Vivien agyában már pörögtek a lehetséges válaszok. Biztosan valami titkos, hegyi gyógynövényről fog mesélni. Vagy egy ősi, elfeledett légzéstechnikáról. Esetleg arról, hogy minden reggel megiszik egy pohár kombuchát és lefut tíz kilométert a harmatos fűben. A lány szinte már gépelte is fejben a zseniális, kattintásmágnes bevezetőt.