Belföld, Hírek

„Akkor most ő a férjét vizsgálja?” – 57 milliós juttatást kapott Lannert Judit férje Rétvári Bence szerint

Rétvári Bence szerint súlyos összeférhetetlenség áll fenn az egyetemi alapítványok vizsgálatakor. Az oktatási miniszter férje korábban a debreceni fenntartó vagyonellenőreként dolgozott.

 

Több mint 57 millió forintos juttatásban részesült a Debreceni Egyetemet fenntartó alapítvány vagyonellenőreként László Géza Béla, Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter férje – közölte vasárnapi Facebook-bejegyzésében Rétvári Bence.

A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok rendszere az egyetemek fenntartását látja el, a vagyonellenőr feladata pedig a jogszerű gazdálkodás felügyelete. A Magyar Péter vezette kormányzat az elmúlt hónapokban éppen ezeknek a szervezeteknek az átvilágítását és átalakítását indította el, az eljárás felügyeletét pedig a minisztérium látja el.

Rétvári Bence a bejegyzésében azt írta: „Adtam Lannert Juditnak két nap előnyt, hogy ő magyarázhassa meg a Tiszásoknak a megmagyarázhatatlant, de nem élt vele. Akkor most elmondom én.”

Hozzátette, a tárcavezető férje a Gróf Tisza István Egyetemért Alapítvány vagyonellenőreként „57 082 800 forint juttatásban részesült. Igen, ötvenhétmillió-nyolcvankétezer-nyolcszáz forintban.”

Rétvári Bence kiemelte, hogy a vagyonellenőr az egyik legfontosabb tisztség, hiszen a szabályos működésért és a vagyongazdálkodásért felel.

„Magyar Péter folyamatosan támadja az egyetemi kekvák rendszerét. A parlamentben is azt mondta, hogy a kekvák vezetői »szétlopták« az egyetemeket. Akkor most ez hogy van a Lannert-család esetében? Logikailag két lehetőség van: vagy a Lannert-család is »szétlopta« a Debreceni Egyetemet, vagy az egész kekva-ellenes hergelés csak egy üres lufi, egy kreált téma a Fidesz-KDNP elleni uszításra” – írta Rétvári Bence.

A bejegyzés szerint ez Lannert Judit feladatköre miatt is kérdéseket vet fel.

„Bármit is gondolunk, az Lannert Juditra nézve csak rossz és még rosszabb. Ő van megbízva az egyetemi kekvák átvilágításával és átalakításával. Akkor most ő a férjét vizsgálja? Hogy az elmúlt években szabályosan dolgozott-e a férje? Hogy azért a pénzért, amiből elmentek közösen nyaralni, azért megdolgozott-e?” – tette fel a kérdést Rétvári Bence.

Rétvári Bence szerint a tárcavezető a közelmúltbeli megnyilvánulásaival eljátszotta a társadalom jelentős részének bizalmát. Úgy vélte, a történtek miatt a kormánypárt szavazói is csalódhatnak, majd bejegyzését azzal zárta: „Egy biztos: átver a Tisza. Amit szabad Lannertéknek, nem szabad azt mindenkinek!”

A felsőoktatási modellváltás és az egyetemi alapítványok működése már a választási kampányban is éles vitákat váltott ki a pártok között. Az Európai Unió korábban átláthatósági aggályok miatt felfüggesztette a csereprogramokat, ám a napokban Lannert Judit bejelentette, hogy a megállapodások nyomán újraindul az Erasmus-program az érintett hazai intézményekben.

A debreceni egyetem fenntartását 2021 áprilisában törvény rögzítette. László Géza Béla 2021 júliusától látta el a vagyonellenőri feladatokat a fenntartó alapítványnál.

A történtek előzménye, hogy Magyar Péter a tavaszi kampány hajrájában jelentette be Lannert Judit miniszteri felkérését.

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium korábbi közlése szerint László Géza Béla ezt követően, 2026 április végén lemondott a vagyonellenőri megbízatásáról.

A májusi kormányalakítás után a kabinet megkezdte az alapítványi struktúra átalakítását, amelynek során a miniszter átvilágítási jogköröket kapott a fenntartók felett. Szeptember közepén több sajtóhírben is felmerült az összefonódás gyanúja, a tárca azonban közölte, hogy jogi összeférhetetlenség nem állt fenn.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?