Terka néni, a békés falusi asszony megérkezett Budapestre. Hatalmas vászonszatyra volt, benne mindenféle hazai finomsággal. A táskából halványan kiszivárgott a házi füstölt kolbász és a töltött káposzta semmivel össze nem téveszthető illata – egy apró, biztonságos darabka otthon a rideg betonrengetegben. Ez volt az első alkalom, hogy a fővárosba merészkedett, mióta évekkel ezelőtt megözvegyült, s egyetlen cél fűtötte csupán: eljutni a belvárosban élő lányához, hogy váratlanul meglepje őt az unokája születésnapján.

A városi dzsungel azonban pillanatok alatt rávetette magát. A villamosok éles csikorgása, a szirénák távoli vijjogása, a sietősen lökdösődő, arctalan embertömeg és az égig érő, üvegfalú épületek teljesen megriasztották a békés falusi csendhez szokott asszonyt. A szédítő forgatag elől szinte bemenekült egy szűkebb mellékutcába. Ott toporgott, a falhoz simulva, miközben a bizonytalanság és a fáradtság mély barázdákat szántott az arcára.

Ekkor tűnt fel a színen Kiss őrmester. A fiatal, kivasalt egyenruhájú, tükörfényesre polírozott cipőjű rendőr úgy lépdelt a macskakövön, mintha legalábbis övé lenne az egész kerület. Mellkasa kidomborodott, tekintete a messzeségbe révedt; egyértelmű volt, hogy nem az eltévedt, idős vidéki emberekkel való empatikus bánásmód volt a legnagyobb erőssége az akadémián.

A kétségbeeséséből végül bátorságot merítő Terka néni lassan odalépett hozzá. Kiss őrmester először szinte átnézett az ősz hajú asszony felett, majd mélyet sóhajtva leereszkedett hozzá.

– Igen, néni? Miben segíthetek? – kérdezte kissé unott, hivatalos hangon.

Terka néni remegő kézzel elővette a kabátja zsebéből az apró, gondosan összehajtogatott papírfecnit a lánya címével. Az őrmester rápillantott, majd azonnal előkapta hatalmas okostelefonját, és a képernyőt böködve pörgetni kezdte a térképet.

– Lássuk csak… Két sarok séta, ott megvárja az ötös buszt. Három megálló, leszáll, aztán aluljáró, átszáll a metróra, két megálló a kékkel, mozgólépcsőnél jobbra tart… – hadarta, fel sem nézve a készülékből.
Terka néni arcán a teljes tanácstalanság tükröződött.
– Fiam… én csak egy egyszerű néni vagyok a faluból. Nem értek én ezekhez a „metrókhoz” meg „gépesekhez”, nekem ez a sok föld alatti átszállás teljesen kínaiul van.
Kiss őrmester kezdeti, vékonyka türelme azonnal elpattant. Meg volt róla győződve, hogy az öreglány szándékosan akadékoskodik, csak hogy az ő idejét rabolja.
– Néni, tessék már figyelni! Nem bonyolult! Egyenesen, aztán jobbra, aztán le a lépcsőn…
A néni csak bólogatott, de a szemében a bizonytalanság egyre sötétebb felhőket vont. Talán hogy egy kis időt nyerjen, megnyugtassa magát, vagy mert az óriási épületek árnyékában tényleg elvesztette minden tájékozódási képességét, megállt a bólogatásban, és feltett egy egyszerű kérdést:
– Biztos úr, lennél olyan jó… megtudnád nekem mondani, hogy most Budán vagy Pesten vagyunk egyáltalán?

Kiss őrmester ekkor látványosan a szemeit forgatta. Arcára fölényes, kioktató félmosoly ült ki.

– Na de néni… hát hogy lehet ilyen bugyutát kérdezni?

A levegő abban a pillanatban megfagyott. Terka néni arca egyetlen másodperc alatt megmerevedett. A riadt esendőség azonnal eltűnt a tekintetéből, és egy egész élet kemény munkájának, tisztességének megingathatatlan büszkesége vette át a helyét. A rendőr lekezelő, tiszteletlen stílusa volt az utolsó csepp a pohárban. Kihúzta magát – hirtelen mintha tíz centivel magasabb lett volna –, és olyan erővel markolt rá a nehéz vászonszatyor fülére, hogy az ujjpercei kifehéredtek.

Jéghideg, megfellebbezhetetlen hangon, egyenesen a fiatal rendőr kikerekedő szemébe nézve kimondta az utolsó szót:

– Ide figyelj, fiacskám… Ugyan ki mást kérdezhettem volna meg, ha csak te álldogáltál itt?!

Az őrmester szája tátva maradt a válasz hallatán. Terka néni nem várt egy pillanatot sem a reakcióra. Határozottan sarkon fordult, a súlyos szatyrot lazán átvetette a karján, és kemény, a várostól immár cseppet sem félő léptekkel elindult a városi forgatagba. Kiss őrmester csak állt a flaszteron, telefonjával a kezében, míg a megdöbbenés és a megalázottság forró pírja lassan felkúszott egészen a rendőrségi tányérsapkájáig.