Három évtizede nem látott nehézségű, a Duna vízszintjének duzzasztásához szükséges munka folyik Paks és Dunaszentbenedek között, erről tartott sajtótájékoztatót Magyar Péter Paksnál. „Jó híreket kaptunk, mert már az erőműnél, a szivattyútelepnél is emelkedett egy centiméterrel a vízállás”, mondta Magyar.
Jelenleg körülbelül 130 fő dolgozik a helyszínen, 50 fő a munkálatok adminisztrációját végzi, valamint több mint 100 teherautó hordja a köveket az építési helyszínre.
A bárkákat egyelőre körülbelül 20 centiméterrel süllyesztették. A miniszterelnök szombat reggel arról posztolt, hogy a jelenlegi előrejelzés alapján hétfő hajnalban süllyedne -132 centiméter alá a vízszint, aminél a két üzemelő turbinából az egyiket le kellene állítani, de akár -140 centiméter alá is süllyedhet a vízszint, ami az atomerőmű teljes lekapcsolásához vezethet. Ezt meg kell akadályozniuk, mondta Magyar, és meg is fogják akadályozni, ezért kezdték meg el a bárkák süllyesztését.
A nap folyamán ötezer tonna kő fog érkezni a helyszínre, majd arról beszélt Magyar, hogy egy ilyen válság idején szerinte jogosan elvárt a teljes nemzeti összefogás.
A sajtótájékoztatón a vízügyi szakemberek mellett részt vett a Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter és a kormány nemzetbiztonsági főtanácsadója, Tóth Péter is.
Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója megköszönte a védekezésre érkező felajánlásokat, köztük a lakossági felajánlásokat is, de elsősorban kőszállításra alkalmas eszközökre van szükségük, mivel egyszerre akár 100 teherautót is igénybe vesznek a Duna két oldalán. Magyar hozzátette, hogy elsősorban cégek felajánlását várják. Több száz ember dolgozik különböző helyszíneken a siker érdekében, mondta Kádár. Arról is beszélt, hogy kéri, ne közelítsék meg a helyszínt úszók vagy kishajók az védelmi munkálatok helyszínét, mivel balesetveszélyes.
Gőzerővel zajlik a munka
Felpörgött a munka Paksnál, a miniszterelnök szombat reggeli élő bejelentkezésében megmutatta, hogy két Airbus H255M honvédségi helikopter megkezdte a Dunakilitiről hozott kéttonnás betonkockák beemelését a Dunába. A két 80 méteres bárkát beállították a kijelölt helyükre, irányított süllyesztésük megkezdődött.
A kormány még hétközben ismertette, hogyan képzeli el a paksi vízszint megemelését. Az ideiglenesen lehelyezendő bárkák hasonló hatást fognak kiváltani, mint a fenékküszöb, azaz egy kisebb szakaszon lelassítják és felduzzasztják a vizet.
Magyar Péter az élőben arról is beszélt két vízügyi szakemberrel, hogy nyolc szivattyúval emelik be a vizet a bárkák belsejébe, illetve a Duna mindkét partján megkezdődött a fenékküszöb kialakítása.
A miniszterelnök szombat reggel arról posztolt, hogy a jelenlegi előrejelzés alapján hétfő hajnalban süllyedne -132 centiméter alá a vízszint, aminél a két üzemelő turbinából az egyiket le kellene állítani.
Magyar Péter csütörtökön még hiányolta, hogy a NER-es cégek nem ajánlottak fel segítséget a paksi munkákhoz, de Magyar kijelentése után pár órával Market Építő Zrt. már közleményben jelezte, hogy előzetesen 10 ezer tonna követ tudnak felajánlani. Később Garancsi és Scheer Sándor cége a Védelmi Igazgatási Hivatalt is értesítette, hogy jelezzék nekik, milyen típusú segítségre van a legnagyobb szükség, és miben tudnának a leghatékonyabban hozzájárulni a műszaki beavatkozáshoz.






