Celeb / Híresség

Megvan a pontos összeg: ennyibe került Tóth Gabi koncertje Tápiószecsőn

Tojás helyett milliós gázsit kapott Tóth Gabi a tápiószecsői fesztiválon. A helyi polgármester azt is elmondta, mikor és miért választották fellépőnek az énekesnőt.

 

Bata JózsefTápiószecső polgármestere az Index információi szerint elmondta, hogy Tóth Gabi koncertje bruttó 1,3 millió forintba került a helyi fesztiválon. Az is kiderült, hogy az énekesnőt a rendezvényt szervező Kós Károly a Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója választotta ki a rendelkezésre álló nyilvános előadói listák alapján. A döntés mintegy négy hónappal a fesztivál előtt született meg.

A koncert előtt megfenyegették az énekesnőt

A fellépés előtt fokozott figyelem alakult ki az esemény körül, mert a polgármester tudomást szerzett arról, hogy egyesek tojásdobálással készülhetnek Tóth Gabi koncertjére. Bata József szerint a helyi közösségi médiában olyan agresszív kommentek jelentek meg, amelyekből arra következtettek, hogy megpróbálhatják megzavarni a fellépést.

A polgármester ezért előzetesen értesítette a rendőrséget és a rendezvény biztonságáért felelős szolgálatot is. Tóth Gabit személyesen tájékoztatta a lehetséges akcióról. A tervezett tojásdobálás végül elmaradt, és a koncertet nem zavarta meg rendbontás.

Más volt a hangulat

Bata József úgy látja, a rendezvény körül kialakult negatív hangulat nem feltétlenül tükrözte a a valóságot. Elmondása szerint a koncert alatt nem lehetett negatív megnyilvánulásokat hallani, a közönség pedig élvezte a produkciót.

A polgármester azt is elmondta, hogy a rendezvény előtt és után megjelent negatív hozzászólások 85–90 százaléka szerinte nem tápiószecsőiektől származott. Ebből arra következtetett, hogy a fesztivál és személye ellen irányuló lejárató akciót máshonnan irányíthatták, ennek pontos részleteit azonban nem fejtette ki.

A tápiószecsői fesztiválon Tóth Gabi után az MC Hawer és a Tekknő lépett színpadra. Az ő kiválasztásuk is a nyilvánosan elérhető előadói listák alapján történt.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?