Kedden még 33–38 fokos hőségre és helyenként záporokra, zivatarokra számíthatunk, majd egy száraz hidegfront hatására szerdától rövid időre mérséklődik a meleg. A hét második felében pedig sok napsütés, csapadékmentes idő és 27–33 fok közötti maximumok várhatók. Mutatjuk, milyen időjárásra lehet számítani keddtől!
Kedd
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen – főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben – záporok, esetleg zivatarok is kialakulhatnak. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, amely megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon számíthatunk helyenként erős, esetleg viharos közeli lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33–38 fok között várható. Késő estére általában 25–32 fok közé csökken a hőmérséklet – írja a HungaroMet.
Szerda
Szerdán napos, csapadékmentes időre számíthatunk, az ország nagy része fölött nem is lesz felhő az égen. Egy száraz hidegfront hatására sokfelé élénk, főként a Tiszántúlon és északkeleten erős lökések kísérik majd az északi, északkeleti szelet. Hajnalban 9–19 fok várható, az északi völgyekben frissülhet fel legjobban a levegő. Mérséklődik, többfelé átmenetileg meg is szűnik a kánikula, ugyanis a legmagasabb hőmérséklet 26–33 fok között alakul – mutat rá az Időkép.
Csütörtök
Csütörtökön is a napsütésé lesz a főszerep, de egyes tájaink fölött vékony fátyolfelhők is megjelenhetnek az égen. Csapadék sehol sem várható. A nyugati, északnyugati tájak kivételével sokfelé lesz élénk, helyenként erős az északkeleti szél. Kora reggelre 8–17 fok közé hűl a levegő, míg délután 27–32 fokot mérhetünk a legmelegebb órákban.
Péntek
Pénteken is sok napsütésben lesz részünk, esőt hozó felhők továbbra sem érkeznek hazánk fölé. A Dunától keletre többfelé, valamint helyenként a Dunántúl keleti tájain is élénk lökések kísérhetik az északkeleti szelet. Friss lesz a hajnal, majd napközben 28–33 fok közé melegszik a levegő.






