Rendkívüli bejelentést tett közzé szerdán este Magyar Péter. A kormányfő tájékoztatása szerint hamarosan több százezer magyar család kap komoly anyagi segítséget.
„Döntött a TISZA-kormány: több százezer gyermek családja részesül 100.000 forintos iskolakezdési támogatásban. Részletek holnap” – olvasható a posztban.
Mint arról korábban beszámoltunk, az őszi tanévkezdés rendkívül komoly kiadást jelent azoknak a szülőknek, akinek iskoláskorú gyermekük van. Több tízezer forintos költségekkel kell számolni még úgyis, hogy a tankönyveket több éve ingyen kapják használatba a diákok. A tanszerek megvásárlását azonban így is keményen megérzi a családi kassza. Ugyancsak kapcsolódó hír, hogy a vásárlási roham már megkezdődött, miután egy áruházlánc július eleji tanszervásárt hirdetett meg.
Iskolakezdési támogatás: kinek jár?
A kormány már júniusban megkezdte az új, 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás előkészítését. A cél, hogy a rászorulók már augusztusban megkapják a pénzt, ezzel enyhítve a tanévkezdés anyagi terheit.
Mint ismert, a Magyar Közlöny 58. számában megjelent kormányhatározat szerint a szaktárcáknak június 15-ig kellett kidolgozniuk a támogatás részleteit. Ez magában foglalja azt is, hogy pontosan kik és milyen feltételekkel részesülhetnek majd a juttatásban. Bár a részletek még nem ismertek, az már biztosnak tűnik, hogy a támogatás nem alanyi jogon jár majd mindenkinek, hanem az esélyegyenlőség elvét figyelembe véve alakítják ki a jogosultsági feltételeket.
Akár ruhákra és cipőre is lehetne fordítani
A Tisza Párt eredeti tervei szerint a támogatás mintegy 700 ezer nehéz helyzetben élő családot érintene. A juttatás célja, hogy segítsen az iskolakezdéshez szükséges kiadások – például ruhák, cipők, iskolaszerek és tanszercsomagok – fedezésében. A párt eredeti programja 70 milliárd forintos kerettel számolt, amely nemcsak a magyarországi rászorulókra terjedne ki, hanem a külhoni magyar gyerekek számára eddig is biztosított támogatásokat is megőrizné.






