Celeb / Híresség

Szabó Zsófi komoly feladatot kapott Orbán Viktortól: ő lesz a „Digitális honfoglalás” háziasszonya

Orbán Viktor az első országos DPK-találkozót „Digitális honfoglalás” címmel hirdette meg a Papp László-arénába. Most lerántotta a leplet arról, ki lesz Rákay Philip műsorvezetőtársa a szeptember 20-i eseményen: Szabó Zsófi kapta ezt a fontos feladatot a kormányfőtől.

 

 

 

Pár héttel ezelőtt derült ki, hogy a Gazdálkodj okosan névre keresztelt Digitális Polgári Kör alapítóinak listáján Szabó Zsófi is szerepel. A kezdeményezés mögött pedig Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője áll, akit Orbán Viktor bízott meg a projekt vezetésével. Nem sokkal ezután érkezett a hír, miszerint a színésznő nagykövetként csatlakozott egy újabb Digitális Polgári Körhöz. Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője számolt be arról, hogy a műsorvezető nagykövetként lett a Női DPK tagja.

Szabó Zsófi lesz az országos DPK-találkozó háziasszonya

A tévés továbbá részt vett a Fidesz kötcsei rendezvényén is múlt hét szombaton, ahol a kormányfővel fotózkodott. Orbán Viktor ezúttal újabb bejelentéssel szolgált a Digitális Polgári Körök online felületén, így fény derült arra, hogy Rákay Philip műsorvezetőtársa Szabó Zsófi lesz a szeptember 20-i, „Digitális honfoglalás” címmel megrendezendő országos találkozón.

„Sokan találgattátok, vajon ki lesz Rákay Philip társa szeptember 20-án, a Digitális Polgári Körök első országos találkozóján. Most lehull a lepel. A rendezvény másik házigazdája nem más, mint Szabó Zsófi, aki örömmel fogadta el a felkérésemet” – olvasható a miniszterelnök posztjában a Digitális Polgári Körök online felületén.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?