Celeb / Híresség

„Nagy szívfájdalmam volt…” – Kiderült, kivel csalta meg Mazsit Berki Krisztián

Miután megszületett Berki Krisztián és Mazsi közös kislánya, valami megváltozott a házasságukban. A sztáranyuka állítja: férje megcsalhatta őt.

 

 

 

Szinte hihetetlen, de lassan másfél év telt el azóta, hogy Berki Krisztián örökre lehunyta a szemét… Most viszont eljött az ideje annak is, hogy volt felesége kitálaljon arról, mi történt köztük az utolsó hónapokban.

Nos, mondhatnánk azt is, hogy a tragédiát már egy régóta tartó szenvedés előzte meg.

Hűtlenség, megromlott házasság

Mazsi tehát úgy érezte, eljött az ideje annak, hogy tisztázza a dolgokat elhunyt férjével kapcsolatban. Mindezt a Beköltözve Hajdú Péterhez című YouTube-műsor felvételén tette meg, s többek között megemlítette azt is, hogy a házasságuk akkor romlott meg igazán, mikor szerelmük gyümölcse, a kis Emma megszületett. 

Ez még nem is annyira meglepő, hiszen már Berki halálát követően is szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy az egykori Fradi-vezér félrelépett. Sőt, azt is beismerték, hogy küzdenek a házasságukért. Mazsi azonban most olyan részleteket osztott meg, melyeket még sosem hallhattunk. 

„Nem tudom, a szüléskor mi történt az életünkben, de utána valamit találtam otthon az iPaden. Miközben szültem, gyermekem édesapja egy másik nőnek küldött képet magáról és a gyermekünkről. Ott volt más beszélgetés is, de írta azt is, hogy most végzett a kórházban, most tud kiszökni onnan. Ezután romlott meg a kapcsolatunk. Azt nem tudom, mi volt utána, de valószínűleg találkoztak” – mondta a műsor ajánlójában a sztáranyuka, aki azt is megemlítette, hogy ismeri a szóban forgó hölgyet, ugyanis az egyik üzleti partnere volt. Ráadásul amíg Mazsi a kórházban volt a kislányával, addig Berki feltehetően a szeretőjével volt. 

„Nem beszéltem róla a mai napig, de nagyon nagy szívfájdalmam volt, hogy amikor megszületett Emma, az első nap elment valahova, majd visszajött estére, majd másnap eltűnt a kórházból, és vissza sem jött.”

Plusz egy napot benn maradtam a kórházban, mert nem értem őt el telefonon. Egyedül, a nyitott sebemmel pakoltam össze kettőnk cuccát és Emmát, és egyedül is vittem ki 

– fogalmazott Renáta, aki nem kívánt többet elárulni a titokzatos nő és volt férje románcáról, azonban a Ripost megtalálta ki az, akivel Krisztián félrelépett.

Férjes asszonyt csábított el Berki

Az már magában sok embernél kiverte a biztosítékot, hogy Krisztián magára hagyta újszülött gyermekét és feleségét, azonban mint kiderült, szeretője is családos nő volt. Feltehetően a közös munka hozta őket közelebb egymáshoz, hiszen mint azt már korábban is említettük: üzleti partnerek voltak. 

Már a kislányuk születése előtt is voltak hullámvölgyek, de a pokol csak azután szabadult el, hogy Emma a világra jött. A megcsalás csak egy gond volt a sok közül, de az is igaz, hogy a kapcsolatuk végére ez tette a pontot. Pont, mint Pamelánál…

 – kezdte a Ripostnak egy neve elhallgatását kérő ismerős, aki pár információt is megosztott Krisztián szeretőjéről. 

„Egy ismertebb üzletasszonyról van szó, a vállalkozását több tízezren követik, és annak idején Berkiékkel is együttműködött. Azt nem tudom pontosan, hogy a románcuk mióta tartott, de az biztos, hogy munkakapcsolatból lett „szerelem”. A hölgy egyébként egy férjezett édesanya, és Mazsit is jól ismerte. Sőt, külsőre is nagyon hasonlítottak, valószínűleg ez is megfogta Krisztiánt” – tette hozzá az informátor.

forrás: ripost.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?