Belföld, Hírek

„Kicsit csípett, de egyáltalán nem fájt” – beoltották az első 5 és 11 év közötti gyereket Magyarországon

A 10 éves Puhl Zoltán volt az első ebből a korosztályból, aki megkapta a koronavírus elleni védőoltást.

 

 

Megérkezett az első vakcinaszállítmány az 5 és 11 év közöttieknek, az első körben 69 ezer gyerek beoltására elég vakcina érkezett.

A 10 éves Puhl Zoltán volt az első, aki megkapta az oltást. A kormány Facebook-oldalán közzétett videóban elmondta, hogy kicsit izgult előtte, de utólag rájött, hogy felesleges volt, ugyanis nem volt annyira rossz.

Egyáltalán nem fájt. Kicsit csípett, de ilyen nagyon picit, de utána semmi. Vártam, hogy védett legyek a koronavírus ellen

– mesélte Zoltán.

 

Édesanyja, Réti Barbara elmondta, hogy férjével már ők is nagyon várták, hogy beoltsák a fiúkat. Ők mindketten átestek a betegségen, és beadatták mind a három oltásukat. Több okból szerették volna, hogy a gyerekük is minél előbb be legyen oltva, egyrészt ők megtapasztalták, milyen átesni a koronavíruson, másrészt nem szeretnék, hogy Zoltán megfertőzhesse a nagyszüleit vagy más családtagokat.

A videóban dr. Mészner Zsófia oltásszakértő elmondta, hogy a gyerekek ugyanazt a Pfizer-vakcinát kapják, amit a felnőttek, csak valamivel kevesebb hatóanyaggal. Ennek az oka, hogy a gyerekek ebben a korban jobban immunizálódnak, így kevesebb is elég ahhoz, hogy megfelelően védettek legyenek.

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?