Hírek, Külföld

Országos zárlat lesz húsvétkor Szlovéniában

Többek között lakhelyelhagyási tilalom és online oktatás jön.

 

 

 




 

A szlovén kormány elrendelte az országos zárlatot a húsvéti időszakra, miután a koronavírus-járvánnyal foglalkozó szakcsoport erre tett javaslatot vasárnap – írja az MTI.

Borut Pahor szlovén államfő vasárnap délelőttre hívta össze a politikai pártok vezetőit, a kormány és az említett szakcsoport tagjait, hogy megvitassák, milyen intézkedéseket hozzon Ljubljana az április 1-jétől 11-ig tartó periódusra. A kabinetnek még a nap folyamán döntést kellett hoznia az ügyben. Janez Poklukar egészségügyi miniszter a tanácskozást követően a sajtónak úgy nyilatkozott: fellendülőben van a járvány terjedése. Amennyiben nem hoznak új, szigorúbb intézkedéseket, további 500 ember halhat meg a koronavírus szövődményeiben június végéig.

Janez Jansa kormányfő délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az ajánlásokat elfogadva döntöttek az egész országra vonatkozó zárlatról.

A lakhelyelhagyási tilalom mellett az iskolák ismét online oktatásra állnak át. Korlátozzák a tömegközlekedést is, és hétvégi, ünnepnapi menetrendet vezetnek be. A legtöbb üzletnek be kell zárnia, a vállalatoknak és az intézményeknek pedig távmunkára kell átállniuk.

A 11 napra szóló teljes lezárás időszakában csak húsvét vasárnapján lesznek enyhítések, aznap feloldják a lakhelyelhagyási tilalmat, és engedélyezik a családi összejöveteleket legfeljebb öt felnőtt főig, a hozzájuk tartozó gyerekekkel.

A miniszterelnök szerint a leállás rövid lesz, április 12-én ismét felülbírálják az intézkedéseket, és döntenek meghosszabbításukról vagy enyhítésükről. A helyzetet úgy jellemezte, hogy „versenyt futnak az idővel. Jelezte továbbá, hogy a közigazgatás távmunkára áll át és felszólította a vállalkozókat, hogy tegyenek ugyanígy.

A szlovén kormányfő vasárnap arról is beszélt, hogy a vakcinák egy hónap késéssel érkeznek az országba az eredeti, megbeszélt ütemterv helyett, így nem tudják a nyár végéig beoltani a lakosság többségét. Hozzátette: májusban érkezhet egy nagyobb oltóanyag-szállítmány, ekkor a korlátozások egy részét ismét feloldhatják. A kormány tisztában van azzal, hogy a lezárások jelentős pénzügyi és szociális következményekkel járnak, valamint azzal is, hogy csak abban az esetben lesznek hatékonyak, ha mindenki betartja őket.

Jansa riasztónak nevezte a nyugat-balkáni járványhelyzetet, ami miatt újabb szigorításokat vezetnek be a határokon. Részleteket azonban nem közölt, mert mint mondta: ezekről még egyeztetnie kell a belügyminiszternek. A lépést azzal indokolta, hogy a régióból sokan próbálják meg átlépni a szlovén határt hamis koronavírus-tesztekkel.

Ales Hojs belügyminiszter elmondta: csak azokat a PCR-teszteket fogadják majd el, amelyeket valamelyik uniós vagy schengeni országban végeztek el. Hozzátette továbbá, hogy – néhány kivétellel – tilos lesz a szlovén állampolgárok vörös besorolású országokba való utazása is.

Szlovéniában vasárnapra 640-nel, több mint 210 ezerre nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt egy napban hét beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 4018-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 499-en vannak kórházban, 106-an intenzív osztályon.

Horvátországban az elmúlt napon 1321 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 267 222-t. Az elmúlt 24 órában 21-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5893-ra emelkedett. Kórházban 1201 beteget ápolnak, közülük 121-en vannak lélegeztetőgépen.

Az Európában engedélyezett három oltóanyagból eddig közel félmillió ampulla érkezett az országba, amiből 348 648-at használtak fel; 266 900-an kapták meg az első dózist, 81 748-an pedig már a másodikat is.

 

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?