Belföld, Hírek

„Magánéleti bajait veri le” – Orbán Viktor kőkeményen beleállt Magyar Péterbe

Orbán Viktor volt miniszterelnök szerint Magyar Pétert magánéleti sérelmei is motiválják a döntései során. A Fidesz elnöke ezzel indokolja, hogy a kormányfő az Állami Számvevőszék elnökét támadja. Windisch László ugyanis Magyar volt feleségének, Varga Juditnak a párja.

 

Orbán Viktor vasárnap a lakitelki Hungarikum Ligetben zajló kétnapos DPK-táborban mondott beszédet, melyben kijelentette, a szavazók döntenek, de neki és a Fidesznek jár még négy év. Orbán Viktor a jogállamiság kérdését is érintette, és élesen bírálta a Fidesz politikusaival szembeni eljárásokat. „Rám aknavetővel lőnek. Minden arra megy ki, hogy engem vigyenek be a börtönbe. Minden arról szól, ha nem férsz a fejéhez, kezdd a nyakánál” – mondta Orbán Viktor. Szerinte nem jogi, hanem politikai eljárások zajlanak. Meg akarják politikailag semmisíteni a Fideszt.

A volt kormányfő vasárnap délután külön kiemelte közösségi oldalán a beszéd egy részét. A politikus Magyar Péternek az Állami Számvevőszék elnöke, Windisch László ellen indított kirohanása kapcsán elmondta: nem lehet nem látni személyes motívumokat a személyes döntések mögött.

„Amíg 3,4 millió ember eltűri, hogy valaki a magánéleti bajait leverje egy köztisztviselőn, csak azért, mert a volt felesége vele él, ott minden megtörténhet” – mondta Orbán, utalva arra, hogy Magyar volt felesége, Varga Judit jelenleg Windisch Lászlóval él együtt.

Orbán Viktor szerint személyes ügyek és bosszú keverednek össze a legfontosabb államéleti döntésekkel.

Focimeccsen Varga és Windisch

Amint arról a Blikk is beszámolt, Varga Judit és Windisch László a hétvégén Horvátországban egy focitornán szurkoltak, az MTK U13-as csapatában pályára lépett Varga Judit egyik fia is.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?