Az odesszai felmenőkkel rendelkező David Seth Kotkinnak, vagyis David Copperfieldnek óriási szerencséje volt az életben: a 20. és 21. század fordulójának leghíresebb bűvésze lett. Nyolcévesen már javában hasbeszélt, tízévesen bűvészműsorokat adott a szomszédoknak a New Jersey állambeli Metuchenben, tizenkét évesen pedig belépett az Amerikai Bűvészek Társaságába, ahová korábban soha nem vettek fel gyereket.
Végül a Forbes magazin értékelése szerint is minden idők legsikeresebb bűvésze vált belőle. Hetvenéves korára a vagyona elérte az egymilliárd dollárt (kb. 360 milliárd forintot); elég csak annyit említeni, hogy tizenegy privát sziget van a tulajdonában.

Íme néhány legendás mutatványa, amelyek az 1990-es évek elején az egész világot lenyűgözték – természetesen a trükkök leleplezésével együtt.
A Szabadság-szobor eltüntetése
A trükk: A nézők egy szabadtéri emelvényen ülnek New Yorkban. Előttük Copperfield áll. Mögötte két függőleges, kivilágított oszlopszerű szerkezet látható, köztük pedig maga a valódi Szabadság-szobor magasodik. Hangos, ünnepélyes zene szólal meg. Az „oszlopok” között felhúzzák a függönyt, majd leengedik… És a Szabadság-szobor egyszerűen eltűnt!
A megoldás: Amíg a függöny eltakarta a kilátást, a nézők emelvénye lassan elfordult. Ebből a közönség semmit sem vett észre, mivel a mozgás rendkívül lassú és egyenletes volt (ennek a technikának a hibátlan kivitelezése jelentette a mutatvány legnagyobb nehézségét), a figyelmüket pedig a dübörgő zene is sikeresen elterelte. Mire a függöny lehullott, a szobrot már eltakarta a szemük elől az egyik épített „oszlop”.

Átkelés a kínai nagy falon
A trükk: A kínai nagy fal mindkét oldalára fémrudakból álló, fehér vászonnal letakart emelvényeket állítanak. Copperfield belép az egyikbe, a vásznon pedig látjuk az árnyékát, amint látszólag behatol a kőfalba, majd eltűnik. Az asszisztensek lerántják a leplet – az emelvény teljesen üres. Eközben a túloldalon, a második emelvény vásznán megjelenik Copperfield árnyéka, amint lassan, látható erőfeszítéssel mászik ki a falból. Ismét lerántják a vásznat – és ott áll előttünk David!
A megoldás: Az emelvények közel sem olyan egyszerűek, mint amilyennek tűnnek. Az első aljában egy kis csapóajtós rekesz rejtőzik, ahol a bűvész hasonmása várja a jelet; a színpadhoz vezető lépcső szintén üreges, és elegendő helyet biztosít egy ember számára. Abban a pillanatban, amikor Copperfield belép az emelvényre, azonnal elrejtőzik a lépcsőben, a dublőr pedig gyorsan előmászik a rekeszéből – innentől az ő árnyékát látjuk a vásznon.
Az emelvények világítását roppant ravaszul tervezték meg: a fehér vászonnal borított és látszólag teljesen átvilágított „kockában” valójában sötét sarkok is találhatók, így a nézők nem látják, mi folyik bent pontosan. A dublőr a szükséges mozdulatok bemutatása után rögtön elrejtőzik az egyik ilyen árnyékos sarokban. Eközben az igazi Copperfield észrevétlenül kimászik a lépcsőből, egy speciálisan kialakított átjárón átsiet a túloldalra, és felmászik a másik, szintén trükkösen bevilágított emelvényre.
Egy zseniális apróság: mielőtt Copperfield belekezdene a mutatványba, egy törölköző lóg a nyakában (amire valójában semmi szüksége sincs). A hasonmás nyakában ugyancsak ott egy törölköző. Amint az árnyék feltűnik, azonnal leveszi magáról – mintha csak zavarná a koncentrálásban –, és egy résen át kiadja az asszisztensnek. Apróság, de pszichológiailag kiválóan működik: a néző éppen az ilyen emberi, jelentéktelen részletek miatt hisz a bűvésznek, és biztosra veszi, hogy végig ugyanazt a személyt látja.

A repülés
A trükk: Copperfield a levegőbe emelkedik, és könnyedén repked a színpad felett. Hogy bizonyítsa, nem tartják drótkötelek, karikákon repül át, majd berepül egy üvegdobozba, amelyet felülről lezárnak, és még ott is lebeg tovább. Sőt, még egy nőt is felvisz magával a levegőbe, felidézve Superman és Lois Lane klasszikus repülését.
A megoldás: Természetesen a mennyezethez van felfüggesztve, ahol egy különleges, rendkívül összetett rendszert építettek ki. Két kötegnyi, elképesztően vékony, szinte teljesen láthatatlan huzal tartja (ezek a szupererős szálak egyenként alig 0,25 mm vastagságúak). Copperfield ruhája alatt egy újabb bonyolult hám található, amelyhez mindez csatlakozik. Az asszisztensek úgy mozgatják a karikákat, hogy azok ügyesen kikerüljék a huzalokat.
Amikor a dobozt lezárják, apró réseket hagynak a sodronyoknak a fedélen (ám Copperfield mozgástere odabent így is korlátozott, ezért fordul ott oldalra a nézők felé). A felvitt hölgy valószínűleg beépített ember, de úgy kell tartania őt, hogy egyetlen pillanatra se érintse a huzalokat. A trükköt egyébként részletesen leírja az a szabadalom, amelyet 1994-ben kapott meg az alkotója, John Gaughan, és ami már régen nyilvános. Hiába tudjuk a titkot, ez egy hallatlanul nehéz műsorszám, amely kimerítő, hónapokig tartó próbákat igényelt, a végeredmény viszont lehengerlő vizuális élmény.

A lézer
A trükk: Copperfieldet a derekánál egy lézersugárral kettévágják. A lábai külön, a felsőteste pedig külön mozog. A két testrész remekül megvan egymás nélkül: a felsőtest oldalról a lábak csípőjébe kapaszkodik, a lábak pedig egyszerűen végighordozzák őt a színpadon.
A megoldás: Ez valójában egyáltalán nem bonyolult. A lábak műlábak (tulajdonképpen egy merev anyagból készült nadrág elülső fele), miközben Copperfield a saját, különleges pózba felhúzott lábait vonszolja a színpadon. Eközben a felsőtestét egy szintén merevített keret fedi, amelyre egy hagyományos inget húztak (ez kilóg a nadrágból, és jótékonyan eltakarja azt a részt, ahol a bűvész kuporog). Copperfield egyszerre hajol le és billen oldalra, miközben maga előtt tartja a műlábakat – így kelti azt a látszatot, mintha a két testrésze egymástól függetlenül mozogna. Egyszerű trükk, ha átlátod a működését. Egy óra alatt be lehet gyakorolni, és akár egy halloweeni bulin is bevethető.

A felrobbantott épület
A trükk: Adott egy robbanóanyaggal teletömött épület, amelyet le akarnak bontani. Az egyik emeleten felállítanak egy masszív acélszéfet, amelybe bezárják Copperfieldet. Egy fix kamera a széf belsejét mutatja, ahonnan a bűvész kétségbeesetten próbál kijutni, egy másik pedig a rendőröket és robbantási szakembereket veszi, amint a széf körül tevékenykednek, majd sietve elhagyják az épületet.
Úgy tűnik, Copperfield lassan kiszabadul, de ekkor – bumm! A robbanóanyag működésbe lép, és az épület kártyavárként omlik össze. A romoktól mintegy 200 méterre azonban ott áll egy emelvény, amelyen egy nagy lepel hever. A lepel mozogni kezd, hirtelen feláll alatta valaki, lerántja magáról a vásznat – és sértetlenül ott terem Copperfield!

A megoldás: Ez valójában nem túl elegáns, ízig-vérig televíziós és már rég leleplezett trükk. A képernyőt két részre osztják, és azt akarják elhitetni velünk, hogy a helyiségben lévő két kamera szinkronban, élő adásban mutatja ugyanazt a drámai pillanatot. Ám a bal oldali felvételeket, ahol Copperfield a széfből igyekszik kikecmeregni, külön és jó előre rögzítették (erre több apró részlet is utal a figyelmesebb nézőknek). A kép jobb oldalán látható alakok – a „rendőrök” és a „robbantási szakemberek” – természetesen mind a bűvész beépített asszisztensei… Bár a menekülésüket és az épület pusztulását valószínűleg valós időben vették fel, Copperfieldnek a valóságban bőségesen volt ideje elhagyni az épületet (például a széf hátulján lévő titkos ajtón keresztül). Röviden: csupa megrendezett, vágóasztalon összerakott illúzió az egész. A befejezés pedig szintén sántít: a kamera ugyanis gyanúsan csak egyetlen szögből mutatja a távoli emelvényt, így nem látni, hogy a hátsó részében egy rejtett rekesz található, ahol emberünk a robbantás alatt mindvégig lapított.
Copperfield eltüntette a Szabadság-szobrot, de a gyönyörű szupermodellt, Claudia Schiffert sajnos ő sem tudta maga mellett tartani.






