Belföld, Celeb / Híresség

Kórházba került Dopeman súlyos beteg húga: „Magunkra vagyunk hagyva”

Kórházba került Dopeman húga. A rapper testvérét, Fruzsinát hétfőn kellett bevinni, s bár egy nappal később kiengedték, állapota azóta sem javul.

 

  • Dopeman húga, Fruzsina kórházba került, bár állapota javul, még nem tudják mi okozza a fájdalmát
  • Fruzsina oxigénhiánnyal született, súlyos agykárosodást szenvedett, 26 műtéten esett át
  • Édesanyja szerint lelketlen a rendszer, ezért sürgeti a betegek emberségesebb ellátását

– Múlt pénteken lett rosszul Fruzsina, epilepsziás rohama volt, de mivel nem ez volt az első ilyen alkalom, így pontosan tudtam, hogy mit kell tenni. Hétfőn, amikor öltöztettem, arra lettem figyelmes, hogy hasi fájdalmai vannak, nyögdécselt, leverte a víz, így azonnal mentőt hívtam – kezdte a Blikknek a rapper édesanyja, Hédi.

Dopeman, azaz Pityinger László húga, Fruzsina 34 évvel ezelőtt egy orvosi műhiba miatt oxigénhiánnyal született, ennek következtében súlyos agykárosodást szenvedett. Az évek során 26 műtéten esett át. Édesanyja, Hédi mindent feladva, hatalmas szeretetben ápolja, gondozza a napi 24 órájában Fruzsinát, ahogyan Dopeman és fivére, Péter is mindent megtesz azért, hogy testvérüket és édesanyjukat segítse.

– A Fruzsina koponyájában felgyülemlő agy-gerincvelői folyadék elvezetésére egy speciális agy-söntöt ültettek be korábban, így az első vizsgálat egy CT volt, hogy megnézzék, azzal van-e probléma. Szerencsére kiderült, hogy azzal nincs gond, viszont mivel nem tudták, hogy mi okozza a hasi fájdalmat, így felvették megfigyelésre – folytatta Hédi.

– Hiába vettek tőle vért, valami hiba történt közben, így nem tudták megállapítani, mi lehet a baj. Ennek ellenére kedden azt mondták, hogy hazavihetem a gyereket. Úgy látom, Fruzsi azóta jobban van, már tud enni és inni, folyamatosan figyelem az állapotát. Nagyon megviselt mindannyiunkat ez a kórházban töltött két nap, ráadásul a legaggasztóbb, hogy nem derült ki, hogy mi a lányom baja. Magunkra vagyunk hagyva, azt sem tudom, hogy kihez tudnék segítségért fordulni, ha nem múlik el a fájdalom, és például egy hasi vizsgálatra lenne szükség.

A Pityinger család az elmúlt több mint három évtizedben szinte több időt töltött a kórházban, mint otthon. Amellett, hogy Fruzsinát gondozni, ápolni kell, rendszeresen járnak vizsgálatokra, édesanyja viszont úgy érzi, az egészségügyi rendszer sokszor magára hagyja a betegeket és a hozzátartozókat.

– Senkit sem szeretnék bántani, mert sok lelkiismeretes, kedves és profi ember dolgozik az egészségügyben, azonban sokszor azt tapasztaljuk, mintha nem vennének minket emberszámba, szinte meg kell hunyászkodnia egy betegnek vagy a hozzátartozójának, ha azt akarja, hogy ellássák. 34 év alatt sajnos a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy vannak kórházi dolgozók, akik nem törődnek a beteggel, nem mosdatják, nem látják el. Azt gondolom, hogy lelketlen, embertelen lett az egészségügyi rendszer, és a legkiszolgáltatottabb emberekbe rúgnak bele. Nem kívánok senkinek rosszat, de ezek az emberek nem gondolnak bele abba, hogy bárki bármikor kerülhet hasonló helyzetbe? Persze én sem rendezek jelenetet, amikor nem látják el megfelelően a lányomat, mert nem szeretnénk konfliktust, de fontos erről beszélni, és nagyon bízunk benne, hogy változás lesz ezen a területen is. Szeretném, ha nem bánnának így a beteg, elesett emberekkel, és csak azért, mert valaki sérült, ne gondolja senki, hogy a maga módján nem tudja elmondani, min ment keresztül – mondta kétségbeesve az édesanya.

Dopeman édesapja, idősebb Pityinger László 2022 decemberében hunyt el, elvesztését a család máig nem dolgozta fel. Ráadásul Fruzsina gondozásában édesapja is részt vett, halála óta minden feladat Hédire és fiaira hárul.

– Nem panaszkodom, sosem tettem. Mindent megteszünk azért, hogy a lányom jól legyen, hogy méltó és szeretetteljes környezet vegye őt körül. A fiaim nagyon sokat segítenek, főleg mióta meghalt a férjem. Sokszor bűntudatom is van, hogy mennyi mindenre megkérem őket, de például emelni vagy fürdetni nem tudom egyedül a lányomat. Mindig jönnek, segítenek, számíthatok rájuk. Abba bele sem merek gondolni, hogy mi lesz Fruzsinával, ha én nem leszek. Tudom, hogy a testvérei mindig gondját fogják viselni, mert ilyen egy összetartó, szerető család – mondta Hédi.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?