A család a legendás énekes Facebook-oldalán tette közzé a temetési szertartás részleteit. A nyilvános búcsúztatóra egy szál fehér rózsával várják a gyászolókat.
Deák Bill Gyula családja közzétette, mikor és hol lehet végső búcsút venni a magyarok blueskirályától.
A temetés részleteit a legendás énekes hivatalos Facebook-oldalán publikálták.
Ahogy arról a beszámoltunk, a 77 éves Deák Bill Gyula egy zalaegerszegi kórházban, egy pacemaker-beültetést követően hunyt el.
A zenész korábban nyíltan vallott arról, hogyan változott az otthona egyfajta szentéllyé a felesége halála után. „A lakásom tele van Marikához fűződő emlékekkel, mintha kápolnát építettem volna neki” – mondta egy korábbi nyilatkozatában. A tragédiát súlyosbította, hogy a feleségét korábban kétszer is sikeresen kezelték daganatos betegséggel, így a család azt hitte, a legnehezebb időszakon már túl vannak.
Ehhez a gyászhoz adódott hozzá a saját, végzetesnek bizonyuló műtétje. Deák Bill Gyula utolsó interjúja, amely éppen a gyászról szólt, már nyomdában volt, amikor a halálhíre megérkezett.






