Belföld

Itt az igazi Most Wanted! Politikusok az „Út a börtönbe” program célkeresztjében: ennyi évet kaphatna Hankó Balázs, Matolcsy, de akár Magyar Péter is

Öt hónappal a választás után látványosan felpörgött az elszámoltatás. De valójában mi a realitás? Összeszedtük, melyik politikus milyen ügy miatt került célkeresztbe, hol tart az eljárása, és a jelenlegi gyanú beigazolódása esetén milyen büntetési tétellel számolhat.

 

Magyar Péter miniszterelnök még a választás előtt „Út a börtönbe” programot ígért, a kampányban pedig visszatérően beszélt az előző rendszer korrupciógyanús ügyeinek feltárásáról. A magyar lakosság elszámoltatás iránti éhsége azóta sem csökkent, sőt: bilincs, bilincs, rács, rács, vezetőszár, vezetőszár – változatlanul ezt akarja a nép. Fontos azonban: sem a közhangulat, sem a gyanúsítás nem jelent jogilag bűnösséget, arról jogerősen csak bíróság dönthet. A közvélemény elvárásait érdemes tehát a reális keretekhez igazítani. Annyi bizonyos, hogy Magyar Péter miniszterelnök például maga kérte a mentelmi jogának felfüggesztését, így a korábbi mobiltelefon „Dunába dobási ügye” is bíróság elé kerülhet.

Játsszunk el a gondolattal, ki, mennyit kapna, ha elítélik azért, ami miatt a mentelmi jogát kikérték, gyanúsítottá válna és elítélné a bíróság.

MAGYAR PÉTER, max. 2 év

Az ügyészség Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogát – Hankó Balázsé és Seszták Miklósé mellett – kedden délután kérte ki, a miniszterelnök pedig még aznap este maga is arra kérte az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel azt. A 2024-es Ötkert-ügyben azzal gyanúsítanák, hogy elvette az őt videózó férfi telefonját, majd a készüléket a Dunába dobta.

(Telefon)lopás esetén a büntetés: a több mint 100 ezer forintos telefon a kisebb érték kategóriájába esik. A kisebb értékre elkövetett lopást a Btk. legfeljebb 2 év szabadságvesztéssel bünteti. A törvény ennél az alapesetnél nem ír elő kötelező minimum börtönbüntetést, így a legenyhébb oldalon szabadságvesztés nélküli büntetés is elképzelhető, míg a kiszabható szabadságvesztés felső határa tehát 2 év. A konkrét büntetésről természetesen csak bűnösséget megállapító bírósági ítélet esetén lehetne beszélni.

HANKÓ BALÁZS, max. 10 év

A volt kulturális miniszter mentelmi jogát az NKA pénzeinek elosztása miatt kérte ki az ügyészség. A gyanú szerint 1079 támogatás nem megfelelő elosztása miatt összesen 17,3 milliárd forintos vagyoni hátrány keletkezhetett.

Hűtlen kezelés esetén a büntetés: a jelenlegi minősítés alapján 5–10 év szabadságvesztés jöhet szóba.

SESZTÁK MIKLÓS, max. 10 év

A volt fejlesztési miniszter mentelmi jogát a Volánbuszhoz és más állami ügyletekhez kapcsolódó korrupciós ügyben kérte ki az ügyészség. A gyanú szerint több csatornán milliárdos nagyságrendű jogtalan előnyhöz juthatott. Seszták tagadja a gyanúsításban foglaltakat.

Milliárdos vesztegetési pénzek elfogadása esetén a büntetés: az egyes korrupciós tényállásoknál 5–10 év lehet a büntetési keret, több bűncselekmény halmazata esetén azonban ennél magasabb felső határ is szóba kerülhet.

JELLINEK DÁNIEL, max. 15 év

A milliárdos üzletembert a Volánbusz-ügyben vették őrizetbe, majd a bíróság letartóztatta. Az ügyészség szerint az ügyben több százmilliós, egyes szereplőknél milliárdos jogtalan előnyök mozoghattak. Jellinek Dániel cége közölte: az üzletember nem követett el bűncselekményt. Az üzletember azért is számít az egyik legnagyobb halnak, mert Tiborcz István közvetlen rendszeres üzlettársa volt.

Vesztegetés és más korrupciós bűncselekmények esetén a büntetés: az ügyészség szerint a terhére rótt bűncselekmények halmazata miatt 5–15 év szabadságvesztés lehet a törvényi keret.

SZIVEK NORBERT, max. 15 év

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatóját Jellinekkel együtt állították elő, majd őt is letartóztatta a bíróság. A nyomozás a Volánbusz személyszállítási szerződéseit és buszbeszerzéseit vizsgálja.

Korrupció – a Volánbusz-ügyben. Büntetés: az ügyészség közlése alapján a terhére rótt bűncselekmények halmazati büntetési kerete ugyancsak 5–15 év szabadságvesztés.

MATOLCSY GYÖRGY, max. 10 év

A volt jegybankelnöknél kedden házkutatást tartottak, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Fontos megjegyezni, hogy bár sokan azt hiszik, de ez nem az MNB-alapítványok ügye: a nyomozók azt vizsgálják, gyakorolt-e az MNB vezetése jogellenes felügyeleti nyomást az Erstére azért, hogy Simor András távozzon az osztrák anyabank felügyelőbizottságából. Matolcsy korábban tagadta, hogy erre utasítást adott volna.

Hivatali visszaélés esetén a büntetés: a hivatali visszaélés legfeljebb 3 év szabadságvesztéssel büntethető.

Külön fut a „nagy MNB-ügy”, vagyis az alapítványi vagyon és más jegybanki gazdálkodási ügyek vizsgálata. Ebben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt folyik eljárás, az ÁSZ feljelentése nyomán, az ügyészség tegnap ebben az ügyben is kutatásokat és lefoglalásokat végzett. Ebben azonban az ügyészség közlése szerint eddig senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként. Vagyis Matolcsy jelenleg nem gyanúsított az alapítványi vagyon ügyében.

De ha Matolcsyt később a „nagy MNB-ügyben” is meggyanúsítanák a büntetési tétel itt már 5–10 év szabadságvesztés lehet, ha valóban a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés minősítése állna meg. A jelenlegi nyomozás pontosan ezzel a minősítéssel folyik, de az ügyben még nincs gyanúsított megnevezve.

PILZ TAMÁS, max. 3 év

Az előző kormány igazságügyi államtitkárát a sajtóinformációk szerint azzal gyanúsítják, hogy jóváhagyhatta olyan minisztériumi dolgozók elbocsátását, akik letöltötték a Tisza Világ alkalmazást. A BRFK megerősítette egy volt államtitkár gyanúsítotti kihallgatását, nevét azonban hivatalosan nem közölte.

Személyes adattal való visszaélés esetén a büntetés: A hivatalos személyként elkövetett személyes adattal visszaélést a Btk. legfeljebb 3 év szabadságvesztéssel bünteti. A törvény ennél a tényállásnál nem határoz meg kötelező minimum szabadságvesztést, így bűnösség megállapítása esetén enyhébb, szabadságvesztéssel nem járó büntetés is szóba jöhet, míg a kiszabható szabadságvesztés felső határa 3 év.

SZIJJÁRTÓ PÉTER, max. 10 év

Itt még nincs gyanúsítás. Orbán Anita külügyminiszter tett feljelentést a korábbi tárcavezetés repülőhasználata miatt. A tárca állítása szerint Szijjártó Péter 2022 és 2026 közötti utazásai közel ötmilliárd forintba kerültek, és legalább négymilliárddal kerülhettek többe annál, mintha kereskedelmi járatok business osztályát használták volna. Szijjártó korábbi kabinetfőnöke komolytalannak nevezte a feljelentést.

Feljelentés született: milliárdos vagyoni hátrány a repülőutak miatt. Büntetés: egyelőre nem rendelhető hozzá büntetési tétel, de ha Szijjártót később különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítanák meg, majd ebben jogerősen bűnösnek is találnák, a Btk. szerint 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés lenne a büntetési tétel.

A névsor ráadásul könnyen tovább bővülhet. A Matolcsy-ügyben összesen hét embert hallgattak ki, a Volánbusz korrupciós ügyében az ügyészség már öt gyanúsítottról beszél, és az M6-os autópálya korábbi, 149 milliárd forintos üzemeltetési konstrukciója miatt szintén feljelentést tettek.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?