Ábrahám Barnabás, a Mi Hazánk egyik megyei elnöke azzal kapcsolatban írt, hogy párttársai egy nappal korábban ülve maradtak a roma holokausztról szóló parlamenti megemlékezésen. Szerinte mindenki, aki bírálta őket emiatt „a magyar haza nettó ellensége” és a hatalomért „az ország teljes elcigányosítását is bevállalnák”.
A magyarországi cigányságot általánosságban pofátlannak titulálta keddi Facebook-posztjában Ábrahám Barnabás, a Mi Hazánk Komárom-Esztergom megyei elnöke, Bujdosó Andreát, a Tisza Párt frakcióvezetőjét pedig „szörnyetegnek” nevezte.
Ábrahám szerint a roma holokauszt helyett a „bűnözés témakörét” kellene a parlament elé vinni. A Mi Hazánk hat képviselőjének magatartását azzal védte meg, hogy „alkalmazták az emberi szabad akaratot” – Egyébként a Mi Hazánk képviselő ma már felálltak a parlamentben a megemlékezésen.
Ábrahám a posztjában azoknak a politikusoknak is nekiesett, akik bírálták a Mi Hazánk frakciójának viselkedését. „Ezek a képmutató, kétszínű perc-emberkék a képen látható szörnyetegtől kezdve egészen az életképtelen Fekete-Győrig bezárólag a magyar haza nettó ellenségei” – írta, a „szörnyeteg” alatt a Tisza frakcióvezetőjét értve.
Hétfőn az Országgyűlésben a Tisza Párt képviselője, Gyöngyösi István emlékezett meg a roma holokauszt áldozatairól. A felszólalást a Fidesz és a KDNP képviselői is tapssal és egyperces néma felállással fogadták, a Mi Hazánk hat jelen lévő képviselője azonban a helyén maradt.
Magyar Péter miniszterelnök ezt később szóvá tette. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a frakció nevében azzal indokolta a lépést, hogy bár minden üldözött honfitársuk előtt fejet hajtanak, ezúttal azért nem álltak fel, mert szerintük Magyar Péter folyamatosan megsérti a házszabályt.
Nem ez az első eset, hogy a Mi Hazánk frakciója parlamenti demonstrációval reagál egy, a roma közösséghez is köthető eseményre.
A zenekar meghívását Magyar Péter kezdeményezte. A Mi Hazánk a fellépést megelőzően elhagyta a termet, amit utólag a programsorrenddel és az EU-himnusz előtti távozással indokoltak, hangsúlyozva, hogy nem a gyerekek fellépése vagy származása miatt vonultak ki.





