Az érintett területeken a napi középhőmérséklet 29°C felett alakulhat kedden.
Az újabb, néhány napos hőhullám kedden éri el a csúcsát, ekkor ismét sokfelé mérhetünk majd 35°C feletti csúcsértékeket, ugyanakkor az Alföld több tájegységén is 37–38°C körül tetőzhet a hőség.
Így tehát magas lesz a napi középhőmérséklet is,
a legmagasabb Békés, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyében várható,
melyek területén kedden a napi középhőmérséklet 29°C felett alakulhat, emiatt a HungaroMet a legmagasabb, azaz a piros figyelmeztetést adta ki az említett 3 megyére.

Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben elsőfokú figyelmeztetés érvényes keddre, ugyanis ezeken a területeken a napi középhőmérséklet 25°C felett alakulhat, az összes többi, eddig nem említett 12 megyére pedig másodfokú, azaz naracs figyelmeztetést adott ki a HungaroMet, melyek területén a napi középhőmérséklet 27°C felett alakulhat.
Viszont a helyenként várható zivatarok miatt Borsod-Abaúj-Zemplén és Vas megyében elsőfokú figyelmeztetés is érvényben van a keddi napra. Elsősorban a villámlás jelenthet veszélyt, de esetenként szélerősödés, valamint akár jégeső is előfordulhat.






