Megrázó részletek derültek ki a pénteken Somogysárdon történt halálos lovasbalesetről. Információk szerint a 20 éves áldozat – aki gyakorlott, gyerekkora óta versenyző lovas volt – egy rutinjellegű egyéni edzés során vesztette életét, amikor lova váratlanul felágaskodott és hátrafelé rázuhant.
Vanda pénteken egyedül ment ki gyakorolni a somogysárdi lovardába. A beszámolók szerint a gyakorlás közben az állat hirtelen megijedt valamitől, felágaskodott, majd egyensúlyát vesztve hanyatt esett. A ló maga alá temette a hátán ülő lovast, gyakorlatilag agyonnyomva a fiatal lányt.
Szemtanúk elmondása alapján a baleset után a lány eszméletlenül feküdt a pályán, súlyos belső sérüléseket és fejsérüléseket szenvedett, a szájából is vér folyt. Úgy tudni, a baleset idején nem viselt kobakot – hangzott el a Tények műsorában.
Nem tudták megmenteni az életét
A helyszínre a böhönyei mentők mellett mentőhelikopter is érkezett. A mentőszolgálat munkatársai az áldozatot kritikus, eszméletlen állapotban találták, majd emelt szintű ellátást követően a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházba szállították. Az orvosok erőfeszítései ellenére a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy néhány órával később, péntek este a kórházban elhunyt.
Összeomlott a család és a lovasközösség
A tragédia híre mélyen megrázta Vanda környezetét. Ismerősei szerint rendkívül tapasztalt lovasnak számított, gyerekkora óta foglalkozott lovakkal, és korábban több versenyen is sikereket ért el.
A szülők teljesen összeomlottak, a balesetben egyetlen gyermeküket veszítették el. A helyi és az online lovasközösség tagjai megrendülten búcsúznak a lánytól, az emlékére virrasztást is szerveznek.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság az esetet általános közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja.






