Belföld, Hírek

Ezek voltak Csoki utolsó pillanatai – térfigyelő kamera rögzítette a balatoni tragédiát: gyertyagyújtással emlékeznek rá

Egy térfigyelő kamera felvételén látható Csoki tragédiája. A 41 éves férfi azután esett be a Balatonba, hogy összeütközött két vízibicikli. A családja szerint a vele lévő nő megmenthette volna a volt párja életét, ám előbb kiment a partra, és csak utáni hívott segítséget. A rendőrség bűncselekmény miatt nyomoz, a nő pedig egyszerűen eltűnt az eset óta. Csoki emlékére a szerettei gyertyagyújtást szerveztek.

 

Csoki rejtélyes haláláról a Blikk több ízben is beszámolt. A 41 éves kaposvári férfinek kedden veszett nyoma vízibiciklizés közben a siófoki Aranypart közelében. Vele volt a korábbi párja és annak gyerekei is, amikor a férfi eltűnt.

Csütörtökön vetette partra a holttestét a Balaton, a találgatások pedig azonnal beindultak, hogy mégis miként került a tóba a férfi: voltak, akik balesetnek tartották a történteket, mások úgy vélték, Csoki magától ugrott a vízbe, de akadtak olyanok is, akik idegenkezűségre gyanakodtak. A rendőrség először azt közölte, közigazgatási eljárást folytatnak a halálesettel kapcsolatban, ám nem sokkal később már bűncselekmény gyanúja miatt indítottak nyomozást.

A nő eltűnt, de van egy felvétel

A család azt állítja, nem lehet elérni, sőt, még a lakását is kiürítette az a nő, aki végignézhette Csoki halálát. A hozzátartozók elmondása szerint a nő nem hívott időben segítséget, noha sokan voltak a környéken.

Tények pénteki riportja szerint a tragédia pillanatait rögzítette egy térfigyelő kamera, amelynek a felvételén azt látni, hogy két vízibicikli összeütközik, egy ember pedig a vízbe esik, majd elmerül. A Tények információi szerint a férfi nem tudott úszni, ráadásul a kezén kötés volt egy vágás miatt. A családja ugyanakkor több gyanús körülményt is lát, például hogy a holtteste körül rengeteg vér volt.


A rokonok úgy vélik, a nő – akivel ott volt 19 éves fia és 6 éves lánya is – előbb kiment a partra, és csak utána hívta a rendőrséget. Az elhunyt édesanyja feljelentést tett.

Ezt mondja a jogász

A műsorban Borbély Zoltán ügyvéd elmondta, hogy a nő nem lett volna köteles a férfi után ugrani, de segítségért kiáltani igen. A jogász szerint ez így segítségnyújtás elmulasztásának minősített esete, ugyanis a segítségnyújtás életet menthetett volna, ezért három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Hozzátette: a nő tettét az is súlyosbíthatja, ha a mulasztó maga idézte elő az életveszélyt.

Csokira a szerettei péntek este gyertyagyújtással emlékeznek.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?