Belföld, Celeb / Híresség, Hírek

Most érkezett: Ő fog beülni Curtis helyére a Megasztár zsűrijébe

Teljessé vált a Megasztár zsűrijének névsora: a TV2 hivatalosan is bejelentette, hogy a korábbi mesterek közül Herceg Erika és Marics Peti továbbra is a showműsor része marad, Tóth Gabi mellett pedig Curtistől is megválnak.

 

Tóth Gabi helyét Dallos Bogi veszi át a népszerű tehetségkutató idei évadában, aki szeretné visszahozni a Megasztár régi hangulatát, és elmondása szerint nem bántani, hanem felemelni szeretné a tehetségeket.

Curtistől is búcsút vett a TV2, az ő helyére a legfrissebb bejelentésük szerint T. Danny fog beülni. Az énekes mögött nehéz időszak áll: másfél évig élt a drogok rabságában, amelynek súlyos következményei lettek, ugyanis az orra is csúnyán roncsolódott. Az előadó már jó ideje egy maszk mögött rejtegeti az arcát, amit nem szeret, ám az álarc viselését ma már a bűnbánat egyfajta szimbólumaként hordja.

A TV2 felkérésének nagyon örült, mint fogalmazott, ezzel egy régi álma vált valóra.

– Gyerekkorom óta, amióta a tehetségkutató műsorokat néztem, nagy vágyam volt, hogy egyszer én is zsűritag lehessek, és úgy tűnik, hogy ez a nap eljött! Mindenki a maga formájában más és más, én is egy más személyiség vagyok, így tőlem önmagamat várhatják leginkább a nézők, és én is azt várom a versenyzőktől. Az egyediséget fogom keresni. Én is egy más oldalamat fogom megmutatni a nézőknek, mint eddig, éppen ettől lesz izgalmas ez az egész projekt. A közös munka a zsűritársaimmal szerintem nagyon nagy munka lesz, mindamellett, hogy nagy kaland is – mesélte az énekes, aki Herceg Erikával és Dallos Bogival még nem dolgozott együtt, Marics Peti viszont régi jó barátja, akire az elmúlt időszakban is mindig számíthatott.

– Kíváncsi vagyok, hogy a női mesterek hogyan látják a dolgokat, és mint hozzáértők, hogyan érzik a zenét. Petit ismerem, mint a rossz pénzt! Ismerem, mint a tenyerem! Vele így főként könnyű lesz a munka. Szerencsére a csajok is ott vannak, hogy rendet tartsanak köztünk, úgyhogy izgi lesz. A jelentkezőknek az üzenem, hogy legyenek bátrak, hozzák önmagukat! Én azt keresem, hogy ki az, aki meg tudja mutatni az igazi énjét, és nemcsak nekünk, hanem egy egész országnak. Ez nagy feladat, és lehet kicsit ijesztő is lehet elsőre, de azt gondolom, ha félsz felenni a színpadra, akkor menj fel a színpadra! Mindannyian elkezdtük valahol, ez egy hosszú, de izgalmas út, és lefogadom, hogy boldogság lesz a vége! Hajrá gyerekek! – üzente T. Danny, aki életében először kapott ilyen feladatot tévés tehetségkutató műsorban, és ennek érzi is a súlyát.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?