Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a párt eredményváróján nem Magyar Péternek, hanem „a Facebooknak, és a Facebook mögött álló Szilícium-völgyi óriáscégnek” gratulált, amiért megszerezte az első magyar miniszterelnököt.
Toroczkai elmondta, hogy a Mi Hazánk az egyetlen parlamenti párt, ami meg tudta őrizni a támogatottságot, és az egyetlen politikai erő, amit nem söpört el a Tisza párt. Az évértékelő idején a Mi Hazánk a szavazatok 5,93 százalékát kapta.
Toroczkai elmondta, hogy arra számítanak, hogy „a demokrácia állapota rohamosan romlani fog” az országban, erre példa, hogy a közmédia munkatársát nem engedték be a Tisza eredményvárójára. Az elnök elmondta, hogy kiismerték Magyar Péter karakterét is, ezért gondolják azt, hogy a Tisza vissza fog élni azzal a hatalommal, ami a kezébe került.
Szerinte a Gyurcsány- és Bajnai-kormány ilyen volt, ennek ellen fognak állni. „Minket nem lehet megtörni!” – mondta.






