Érdekes

25 éven belül mind meghalunk – jósolja a neves tudós, és azt is elárulja, miért gondolja így

A Cambridge-i Egyetem kutatója szerint civilizációnk önpusztító úton jár. Ha ez nem lenne elég, a Földet űrből érkező fenyegetések is káoszba sodorhatják 2050-re.

 

 

 

Luke Kemp, a Cambridge-i Egyetem kutatója szerint a világ 25 éven belül véget érhet. A tudós az Egzisztenciális Kockázatokat Vizsgáló Központ munkatársa a neves intézményben, ahol korábbi civilizációk pusztulását tanulmányozza, arra keresve a választ, hogy a jövőben mi történhet a ma élő társadalommal.

Kemp legutóbb a The Great Simplification podcastben beszélt az elméletéről. „Tragikus, hogy gyakorlatilag egyetlen amerikai választás sem a jelölt nukleáris fegyverekkel kapcsolatos politikája alapján dőlt el. Pedig a legpusztítóbb dolog, ami valaha történhet, az Egyesült Államok nukleáris csapása – és erről egyetlen ember dönthet, az elnök. És ez soha, semmilyen módon nem játszik szerepet a választásokban” – osztotta meg a feltételezését.

A tudós a témáról írt egy könyvet is, amiben kifejti: minden mára eltűnt civilizáció végül az önpusztító életmódja miatt bukott el. Erről korábban a Guardiannek azt mondta,

„ahogy az elit egyre több vagyont szív ki az emberekből és a földből, a társadalmak egyre törékenyebbé válnak, ami belharcokhoz, korrupcióhoz, a tömegek elszegényedéséhez, egészségtelenebb emberekhez, túlterjeszkedéshez, környezetpusztuláshoz és egy kis oligarchia rossz döntéseihez vezet. A kiüresedett társadalmi vázat végül olyan sokkok törik össze, mint a járványok, a háború vagy a klímaváltozás.”

Kemp szerint 2050-re egy napkitörés is elpusztíthatja a világ elektromos rendszereit. Az 1859-es Carrington-eseményhez (az írott történelem legintenzívebb, a távíróvezetékekben magas feszültséget indukáló, majd hatalmas tüzeket és kommunikációs összeomlást okozó geomágneses viharához) hasonló jelenség ma egy csapásra tönkretenné a számítógépeket, a bankrendszert, az internetet és a műholdakat is, ami káoszba taszítaná az egész bolygót.

A kutató úgy számol, hogy egy ilyen apokaliptikus esemény esélye évtizedről évtizedre 20,3 százalékkal nő, és 2050-re eléri az 50 százalékot.

„Egy teljes iparág épül megerősített, luxus bunkervillákra medencékkel, borospincékkel, mesterséges napozókertekkel és föld alatti hidroponikus farmokkal, Texastól egészen Csehországig” – fűzte hozzá célzásképpen, hogy a jól értesült és vagyonos felső tízezer talán nem véletlenül készül a világvégére.
forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?