Érdekes

A múlt század 18 technológiai találmánya, amelyek ma már különösnek hatnak

Furcsák? Igen. Lenyűgözőek? Nos, szintén igen. Megszoktuk már, hogy a technika és a világ folyamatosan fejlődik, épp ezért a néhány évtizeddel ezelőtt használt holmikat könnyen lehet, hogy ma már fel sem ismerné az ember, mert a mai változatuk már teljesen másképp néz ki, vagy épp új, praktikusabb alternatíva váltotta fel azokat.

 

 

 

Ettől függetlenül persze, ez nem jelenti azt, hogy a múltban használt technológiák kevésbé lennének zseniálisak, mint a mostaniak, sőt, ahogy azt most mindjárt ti is láthatjátok, sok szempontból még lenyűgözőbbek is, mint a modern változataik.

1. Óriás olasz fegyver, amit az osztrák-magyar csapatk foglaltak el a caporettói áttörés során, az első világháború közben.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek
2. Motoros görkorcsolya az Egyesült Államokban, 60 évvel ezelőtt.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek
3. Az Egyesült Királyságban nem voltak pincék, ezért az emberek a második világháború idején ilyen speciális ketrecekben aludták, hogy túléljék, ha egy éjszakai bombázás közben összedől a ház.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek

4. Egy Ford modell, amit kifejezetten heves esőzések esetére terveztek.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek
5. Ezek a férfiak gumiabroncsokat reklámoztak, ezért ilyen, hatalmas kerekű motorral járták a várost.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek
6. A Maserati Boomerang kormánya, 1972-ből.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek

7. Több ezer vonalas telefon egy telefonközpont épületébe bekötve.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek
8. Ezt az eszközt három évszázaddal ezelőtt használták, hogy egyszerre hét könyvet tudjanak nyitva tartani és olvasni az emberek.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek
9. Egy sínpályán haladó kis kocsi, amivel a járművek sebességét szabályozták 65 évvel ezelőtt egy New York-i alagútban.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek
10. Ez a kép Németországban készült 90 évvel ezelőtt. A bal oldali vasutat a Zeppelin-t is gyártó cég készítette.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek

11. A Kodak K-24 egy hatalmas fényképezőgép volt. Az amerikaiak ilyet használtak a területek feltérképezéséhez a második világháború idején.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek
12. A Cár-harckocsi egy orosz harckocsi volt, aminek a hatalmas kerekeit úgy tervezték, hogy bármilyen árkon át tudjon kelni.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek
13. Búvárruha 1860-ból.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek

14. Ezt a cirkálót 71 évvel ezelőtt arra tervezték, hogy felfedezzék vele a Déli-sarkot. Minden megvolt benne, ami az expedícióhoz szükséges lehetett, de egy valamiről megfeledkeztek: az autó nem tapadt a jeges felületen, kizárólag tolatás közben. Végül ezért nem használták semmire.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek
15. Osztrák magyar faroktüzér, aki egyszerre tíz Mauser C96-os kézifegyverrel tüzelt az első világháború idején.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek
16. Így nézett ki a rendőrség 90 évvel ezelőtt Lengyelországban.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek

17. Ezt a fegyvert kacsavadászatra tervezték. 60 évvel ezelőtt azonban betiltották, mivel egyetlen lövéssel akár 50 kacsát is képes volt elpusztítani.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek
18. Végezetül: így szereltek össze egy léghajót 90 évvel ezelőtt.
érdekességek, fegyverek, harckocsik, léghajók, régi technológia, technológia, történelem, történelmi érdekességek

via



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?