Nagy Feró megszólalt, miután Molnár Anikóval kiestek A Nagy Duett második adásában: mint elmondta, nem sajnálja, hogy így történt, mert számára már „nyűg” volt, és amúgy is mennie kell rengeteg helyre. A frontember úgy érezte, nem szerette a párosukat a zsűri, főként annak női tagja, vagyis Szabó Zsófi. Szerinte ez jócskán közrejátszott abban, hogy kiestek.
Nagy Feró és Molnár Anikó vasárnap este a Kerozin Kismalac című dalát adták elő A Nagy Duett színpadán, s a produkció igencsak megosztotta a zsűrit. Volt, aki azt mondta, az OnlyFans-modell hangja ezúttal jobbnak bizonyult, de akadt olyan is, aki szerint nem újítottak az előző héthez képest, hiszen ismét egy Ferónak fekvő, rockos számmal érkeztek. Hajós András nem kertelt, beszólt élő adásban a Beatrice frontemberének a Pride-ról tett megjegyzései miatt. Az este végén Ferónak és Anikónak kellett távoznia a műsorból: a szőkeség szerint nem szégyen másodikként kiesni, főleg, hogy ő összesen kétszer állt színpadon egész életében.
„Igazából örülök is meg nem is, szomorú is vagyok meg nem is. Ez egy ilyen játék. Úgy nekiindulni valaminek, hogy tuti megnyerem, tuti csalódás. Nagyon erős a mezőny, tök jó produkciók voltak, én mindvégig élveztem az összeset” – lelkesedett Anikó, majd Feró hozzátette:
Hál’ Istennek, hogy kiestünk. Annyi dolgom van! Egész héten mennem kell, jönnöm kell, intézkedni, aláírni, pecsételni, és ez nekem csak egy nyűg volt a nyakamon
– mondta az énekes, aki örült, hogy benne lehetett a műsorban. Ezután műsírást imitált, miszerint „fájdalmas” számára a kiesés – szúrta ki az nlc.hu.
Bár Molnár Anikó kommenteket nem olvasott, a barátai és az ismerősei megdicsérték, amiért így helyt állt. Sőt, a mestere is elismerte:
„Én élveztem az Anikóval a munkát. Szerintem profi. Nem kellett sokat tanítani. Egyáltalán nem kellett tanítani, mindent tudott!” – mondta Feró Anikóról, ám a zsűriről már nem fogalmazott ilyen szépen.
Nagy Ferónak határozott véleménye van a kiesésükről
„Figyelj ide, én elmondtam, tudod, én szoktam szemétkedni, és amikor voltak ott fellépő művészek, akkor mondom, kár, hogy nem tisztán énekel. De ezt a zsűri nem vette észre! Érted, tehát minket nem szerettek. Ennyi az egész!” – mondta Feró, mire Iszak Eszter közbevágott:
„Azért én ezt nem mondanám” – jegyezte meg, de Feró nem hagyta annyiban.
Te nem mondanád, de én ezt mondom. Ne vicceljél már! Ott volt a csaj, hát, az utált engem szabályosan! Itt egy ember szeretett ebben a buliban, az a Hajós volt. Jó, de én is szeretem őt
– jelentette ki Feró, aki Szabó Zsófira utalt és az értékelésére, amely miatt érezhetően neheztelt.
forrás: blikk.hu