Hírek

Elon Musk szerint a 120 órás munkahét a megoldás mindenre

Elon Musk ismét sokkolta a világot. A milliárdos üzletember bejelentette, hogy a Kormányzati Hatékonysági Minisztériumának (DOGE) alkalmazottai akár heti 120 órát is dolgozhatnak. Szerinte ugyanis ez a kulcs a sikerhez, és a bürokratikus ellenfelek legyőzéséhez. Úgy véli, ez az intenzív munkatempó szükséges ahhoz, hogy a szervezet hatékonyan működjön.

 

 

 

Elon Musk nem először áll elő radikális ötletekkel. Az üzletember híres arról, hogy folyamatosan feszegeti a határokat, legyen szó az űrutazásról, az elektromos autókról vagy éppen a munkahelyi kultúráról. Most az is kiderült, hogy nem akármilyen munkatempót követel az alkalmazottjaitól: a milliárdos elvárja, hogy a Kormányzati Hatékonysági Minisztériumának, a DOGE-nak (Department of Government Efficiency) alkalmazottai akár heti 120 órát is dolgozzanak. Erről maga az üzletember számolt be az X-oldalán – szúrta ki a Bild.

A DOGE heti 120 órát dolgozik. Bürokratikus ellenfeleink optimista módon heti 40 órát dolgoznak. Ezért veszítenek ilyen gyorsan

– fogalmazott bejegyzésében Musk, aki azt is hozzátette, hogy a bürokráciában valójában nagyon kevesen dolgoznak a hét végén.

Pozitív és negatív hatása is van

Noha a milliárdos úgy véli, hogy a hagyományos heti 40 órás munkahét már nem elegendő a mai világ kihívásainak kezelésére, egy mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat vezetője figyelmeztetett a túlzott munkaterhelés veszélyeire. Roi Ginat szerint ha egy csapatot túl sokáig túl keményen hajtanak, az fáradtsághoz és kiégéshez vezet.

Sokan egyszerűen nem dolgoznak jól, ha nem alszanak eleget, és amikor a fáradtság beáll, a hibák száma is nő

– magyarázta Ginat a Business Insidernek.

Egy költségcsökkentési szakértő, Shannon Copeland azt is elmondta, hogy a 120 órás munkahét a legtöbbek számára nem biztos, hogy praktikus vagy fenntartható megoldás, de a mögötte lévő elv helyes.

Azok a vállalatok, amelyek a hatékonyságra, az automatizálásra és a proaktív költséggazdálkodásra összpontosítanak, mindig jobban fognak teljesíteni, mint a bürokrácia által sújtott vállalatok

– fogalmazott Copeland.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?