Celeb / Híresség

Kőgazdag Szandi elhagyja az országot

Afrikába készül Tuvic Aleksandra. A Kőgazdag fiatalok szőkesége már korábban is nyilatkozott arról, hogy igencsak komoly tervei vannak a jövőjét illetően. Még a közösségi médiában talált egy programot, és ennek hatására eldöntötte, hogy önkénteskedni akar a kontinensen. Most azonban kiderült, hogy néhány hónappal el kell tolnia az utazást.

 

 

 

Tuciv Aleksandra már októberben eldöntötte, hogy jövőre önkéntes munkát szeretne vállalni Afrikában azért, hogy segítsen a veszélyeztetett állatoknak. A Kőgazdag fiatalok című műsor sztárja most elmondta, hogy áll a szervezéssel.

„Még mindig biztos, hogy megyek Afrikába, de sajnos el kellett tolnom, így még nem foglaltam le. Az év elején nem tudok menni, így április környékére kellett eltolnom. Azért három hónapot lennék oda, fel kell készülni erre a hosszú időre, az oltásokat és a felszerelést is be kell szerezni. De főleg a családom miatt nehéz, mert nem szívesen hagyom itt őket” – fejtette ki Szandi, akinek a szülei nem annyira örülnek az ötletnek, de támogatják a lányukat.

Szülei aggódnak érte

„Anyuék azért jobban aggódnak, mint én, ennek ellenére támogatnak, hiszen tudják, hogy szenvedélyesen szeretem az állatokat, és szívesen segítek a rászorulóknak. Persze érthető, hogy féltenek” – mondta a Borsnak.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?