Celeb / Híresség

Durván megalázták Gáspár Győzőt a Fradi-Debrecen meccsen – százak skandáltak gyalázkodó rigmusokat

Így még soha nem aláztak meg – mondta az esetről Győzike.

 

 

 

Gáspár Győző a hétvégén nem először vett részt a Ferencváros focicsapatának meccsén. A zenész és családja ezúttal is kifogástalanul elegáns öltözetben jelent meg a mérkőzésen, amiről a Facebookon is posztolt.

A Debrecen elleni meccsen több mint 12 ezer szurkoló gyűlt össze, ami történt, arra azonban nem számíthatott a Gáspár család: az ellentábor ugyanis kiszúrta őket, és válogatott szidalmazásokat szórtak feléjük.

„Még el sem kezdődött a meccs, máris kiszúrták a lelátón” – mesélte a Blikknek egy, a helyszínen tartózkodó informátor.

„Mocskos cigány, büdös cigány, fideszes cigány. Majd jött a következő rigmus: Győzike, Győzike, fideszes gecike”

– mesélte.

Bár a Groupama Aréna hangosbeszélője felhívta a figyelmet a sportszerű szurkolásra, a 450 fős vendégtábor nem hagyta abba a gyalázkodást.

„Szürreális volt a jelenet, sokan nagyon kellemetlenül érezték magukat, nem csak Győzőék” – mondta el a lapnak egy másik szurkoló. Hozzátette: „A VIP-szektorban nagyon sokan voltak, korra, nemre nézve nagyon vegyes volt a kép, de mindenki fel volt háborodva. Ám hiába néztek rosszallóan vagy válaszoltak néhányan a skandálóknak, ettől nem változott a helyzet, pedig hamarosan megérkeztek a biztonságiak is.”

A helyzettel kapcsolatban a Blikk megkereste Gáspár Győzőt is, aki szomorúan és szűkszavúan nyilatkozott:

„Így még soha nem aláztak meg. Én szurkolni mentem, nem kiabálni. A pályán nincs gyűlölet.”

A család egyik ismerőse pedig úgy fogalmazott: „A lányok megdöbbentek a tapasztaltaktól, hiszen korábban erre nem volt példa. A lefújás után még sokáig téma volt közöttük, hogy mit éltek át”.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?