Belföld, Celeb / Híresség

Akár Sallai Nóra ellen is büntetőeljárás indulhat a tragikus baleset után

Az RTL-nek nyilatkozó ügyvéd szerint egyelőre annyi biztos, hogy a színésznőnek elsőbbséget kellett volna adnia a kereszteződésben. Azonban az sem mindegy, hogy a másik autó mennyivel hajtott.

 

 

 

Akár Sallai Nóra ellen is büntetőeljárás indulhat a tragikus baleset után – erről beszélt egy ügyvéd az RTL Híradónak. A színésznőnek elsőbbséget kellett volna adnia, de az sem mindegy, hogy mennyivel érkezett az autójukba csapódó BMW.

A színésznő és kisfia szeptember 27-én szenvedtek életveszélyes sérüléseket, mikor Opeljükbe belehajtott egy gyorshajtó BMW-s Alsónémediben. Nóra állapota továbbra is kritikus, gyermekük, Bende pedig később belehalt a sérüléseibe.

A rendőrség kezdetben még közúti baleset gondatlan okozásának bűntettét vizsgálta, de mára halált okozó közúti balesetben nyomoznak az ügyben. Kozma Tamás ügyvéd az RTL Híradónak azt mondta, egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan ki hibázott, de állítása szerint biztos, hogy Sallai Nórának elsőbbséget kellett volna adnia. Azonban az eddigi infomrációk szerint a BMW jelentősen gyorsabban ment a megengedettnél.

Ahogy az ügyvéd elmondta: ha a sebességtúllépés valóban duplája volt a megengedettnek, akkor a felelősség átfordulhat a BMW vezetőjére.

„Adott esetben előfordulhat az is, hogy mindkét járművezető tehet a balesetről büntetőjogi szempontból is, és akár mind a kettő ellen indulhat büntetőeljárás. Láttunk már ilyet, például a Dózsa György úti balesetnél is. Attól függ ez, hogy valójában milyen volt a sebessége ennek a BMW-nek”

– mondta Kozma Tamás.

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?