Celeb / Híresség

Gáspár Győző kitálalt: ezért lett vége Evelin kapcsolatának

Gáspár Győző egykor még fiaként szerette lánya, Evelin korábbi párját, Attilát, ám ma már haragot érez iránta. Bár a fiatal eddig nem igazán beszélt a szakításról, kiderült, hogy a kapcsolat váratlan lezárása mögött a fiú hűtlensége állt, amit Evelin húga, Virág leplezett le. Győzike most dühösen nyilatkozott az esetről, és elmondta azt is, hogy már készül arra, hogy Attilával elbeszélgessen.

 

 

 

Tavaly nyáron mi is beszámoltunk arról, hogy Gáspár Evelin közel két év után szakított korábbi párjával, Varga Attilával, akivel korábban még a Párharc című műsorban is próbára tették szerelmüket. A fiút Evelin szülei, Gáspár Győző és Bea is hamar megkedvelte, és úgy látszott, hogy már egy családként tekintenek egymásra. Éppen ezért ért sokakat váratlanul a hír, miszerint a két fiatal kapcsolata zátonyra futott.

Erről nem igazán beszélek, de majdnem két év után lezártam a párkapcsolatot. Ez lehet, hogy felszabadított. Nagyon fájt, nagyon rossz volt, de hát megy az élet tovább. Előre megyünk, nem hátra– mondta korábban Gáspár Evelin a Bulvár STOP című műsorban.

A szakítás okairól sokáig nem beszéltek nyilvánosan, és Evelin csupán annyit árult el, hogy a bizalmatlanság és a féltékenység mérgezte meg szerelmüket, édesapja azonban a TV2 Titkok Ramónával című műsorban kendőzetlenül lerántotta a leplet az igazságról. A showman nem rejti véka alá, hogy ha találkozik a volt vejjelöltjével, nem fogja visszafogni magát.

Ha valaki azt felveszi videóra, na akkor mondhatják rám, hogy botrányhős vagyok. Nagyon felkészültem, mert azt, amit a lányommal tett, alázást, azt én szépen, úriember módjára vissza fogom neki adni!– jelentette ki Gáspár Győző Kiss Ramónának.

Ezért ért véget a kapcsolatuk

Mint kiderült, Gáspár Evelin és Attila szakításának valódi oka a fiú hűtlensége volt, amiről az ifjabbik Gáspár lány, Virág világosította fel a nővérét, miután Attilát egy budapesti étteremben, egy másik lány társaságában szúrta ki. Győzike most azt is leszögezte, hogy számon fogja kérni lánya egykori párját.

Lesz egy beszélgetésünk, mint férfi a férfival. Bele fog nézni a szemembe, és el fogom mondani neki, hogy: ’figyelj, te egy 28 éves lányt aláztál meg egy 15 és fél éves lányért– idézi a story.hu az édesapát.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?