Egyéb

„Szép fiunk lenne” – Néhány nap után már gyereket tervez a ValóVilág szerelmespárja, Valen ötig meg sem állna

Nem kellett túl sokat várni, a Való Világ villájában máris felmerült a gyerekvállalás kérdése. VV Dorka és VV Valen a szülői örömökről ábrándoztak.

 

 

 

Egyre elválaszthatatlanabb Dorka és Valen, akik között több csók is elcsattant már a villában. Bár a fiatalok még nem tudják, hogy a kapcsolatuk hova is tart pontosan, úgy tűnik, együtt képzelik el a jövőjüket. Ezt annyira komolyan gondolják, hogy már közös gyerekekről is ábrándoztak.

Szép fiunk lenne

– kezdte a beszélgetést Valen, mire Dorka egyből rávágta, hogy ő mind a kettőt, tehát fiút és lányt is szeretne.

„Én is. Mind az ötöt” – jött a válasz Valentől.

Ezután egyből a gyerekek nevére terelődött a beszélgetés…

„Majd választunk… Úgy lesz, hogy lesz egy név, amit te találsz ki, ha úgy adódna, meg egyet én” – magyarázta Dorka.

Egyszer te, egyszer én, de én kezdek amúgy, hiába a lányoké az elsőbbség

– mondta Valen.

Dorka ezt teljesen elfogadta, mondván, őt nem érdekli, ki kezd, csak legyen benne az a név, amit ő akar.

forrás: blikk.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?