Egyéb

Mi történik itt? A Fidesz teljes mellszélességgel beáll az EU szigorítása mögé

Május végén eldől a javaslat sorsa.

 

Az Európai Bizottság az NGO-k (nem kormányzati szervezetek, civil szervezetek – a szerk.) átláthatóságát erősítené, hogy elejét vegye a korrupciónak.

A Fidesz támogatja a javaslatot

– derült ki a magyarnemzet.hu keddi cikkéből.

A bizottság szerint a demokráciavédelmi törvénycsomagot erősítené a javaslat, amely alapján az NGO-nak részletesen el kell számolniuk az Európa Unió határain túlról érkező támogatásokkal.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője szerint a rendelkezés különösen indokolt.

„A magunk részéről a javaslat tartalmi részével egyetértünk, hiszen egy nagyon hasonló nemzeti szabályozást alkalmaztunk korábban”

– fogalmazott a politikus.

Magyarország ugyanis 2017-ben tervezett egy hasonló törvényt, de az EU bírósága végül hatályon kívül helyezte a rendelkezést.

Hidvéghi hozzátette, hogy attól tart, a szabályozás végül túlságosan felpuhul, és nem tudja majd ellátni a feladatát.

A bizottság május 31-ig véglegesíti a törvényt.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?