Egyéb

VV Giada: Nem szeretek csak ülni és fecsérelni az időt, szerintem az alvás is egy hülyeség

Azt mondja, nem szeret unatkozni.

 

 

 

A napokban nyolc (majd további két) villalakóval vette kezdetét a ValóVilág 12. évada: az elsőkként beköltöző versenyzők közt volt az Olaszországból származó VV Giada is, aki az rtl.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy a beköltözése előtt azt várta a legjobban, hogy találkozhasson a lakótársaival, ugyanis sosem élt még együtt ennyi emberrel, főleg nem idegenekkel. Hozzátette: reméli, bőven lesznek majd programok a játék során, önmagát ugyanis hiperaktívnak tartja, és nem szeret unatkozni.

Elvagyok egy kicsit, ha fekszem, de főleg, ha még telefonom sincs… szeretem magam lekötni valamivel mindig. Nem szeretek csak üldögélni és fecsérelni az időt. Szerintem amúgy az alvás is egy hülyeség, igaza volt Einsteinnek. Remélem, ő mondta

– fogalmazott az édesanya, aki egyébként Albert Einsteinnel kapcsolatban tévedett, az elméleti fizikusról ugyanis éppen az a hír járta, hogy napi tíz órát is aludt, ha tehette.
forrás: 24.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?